12 °C Budapest

Új rekord a magyar turizmusban: tarolt a vidék és a Balaton

2020. augusztus 17. 13:02

2020 júliusában kiemelkedő eredményt ért el a hazai turisztikai ágazat. Bár márciusban úgy tűnt, hogy a világjárvány elmossa az idei szezont, a belföldi promóciók meghozták eredményüket, a magyarok itthon maradtak és hazai szálláshelyeket kerestek fel. A Magyarország visszavár kampány oly annyira sikeres lett, hogy a júliusi belföldi vendégszám a tavalyi eredményeket is felülmúlta. Mivel a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) számára minden hazai szálláshely kötelezően naponta adatot szolgáltat, így már most részletes kép áll rendelkezésre az idei első hét hónap forgalmáról is.

A legfrissebb összesített adatok szerint 2020 júliusában a magyarországi szálláshelyekre közel 1,4 millió vendég érkezett, akik 4,3 millió vendégéjszakát töltöttek el. Ebből 1,2 millió belföldi vendég 3,6 millió vendégéjszakát tartózkodott a hazai szálláshelyeken. Ezzel a belföldi vendégek száma júliusban meghaladta a tavaly júliusi belföldi vendégszámot (1,1 millió), és az előző havinak (460 ezer) is két és félszeres lett.

Balaton

Júliusban tovább erősödött a belföldi vendégek legkedveltebb nyaralóhelyének vendégforgalma. A Balaton kiemelt térség szálláshelyeire összesen 504 ezer vendég érkezett, akik 1,7 millió vendégéjszakát töltöttek el. Ezek 51%-a magán- és egyéb szálláshelyeken, míg 28%-a szállodákban realizálódott. A térségben az elmúlt hónapban a belföldi vendégek domináltak, az összes vendégéjszaka szám 86%-át ők adták. A belföldi vendégek legkedveltebb települései az eltöltött vendégéjszakaszám szerinti sorrendben Siófok, Balatonfüred, Hévíz, Balatonlelle és Zalakaros voltak. A TOP 5 küldőország - szintén a vendégéjszakák száma alapján - Németország, Csehország, Lengyelország, Szlovákia és Ausztria volt.

Vidék

A vidéki szálláshelyekre összesen mintegy 1,4 millió vendég érkezett 2020 júliusában, akik 4,1 millió vendégéjszakát töltöttek el. Vidéken is erőteljes volt a belföldi forgalom, a vendégek 88%-a hazai volt. Az összes vendégéjszaka szám 44%-át magán- és egyéb szálláshelyek, további 33%-át szállodák, 10%-át kempingek, 7%-át pedig panziók adták. A Balaton régió mellett, ahol az összes belföldi vendégéjszakaszám 42%-a realizálódott, népszerűek voltak a Mátra-Bükk, valamint a Debrecen-Hajdúszoboszló-Hortobágy-Tisza-tó kiemelt térségek is.

A TOP 5 küldőország, vendégéjszakaszám szerinti sorrendben Németország, Csehország, Lengyelország, Szlovákia és Ausztria volt. A külföldiek körében a vidéki térségek közül a Balaton mellett Debrecen-Hajdúszoboszló-Hortobágy-Tisza-tó és a Szigetköz-Győr-Pannonhalma térségek voltak a leglátogatottabbak.

Budapest

Júliusban 78 ezer vendég érkezett a fővárosba, és 236 ezer vendégéjszaka adata került be az NTAK-ba, ezeknek 50%-a szállodákban realizálódott. További 36%-a budapesti magán- és egyéb szálláshelyeken, 11%-a pedig közösségi szálláshelyen került eltöltésre. A külföldi vendégek számának mérsékelt növekedése tovább folytatódott júliusban is.

Az év hetedik hónapjában 47 ezer külföldi szállt meg Budapesten, ezzel márciust követően ismét magasabb lett a külföldi vendégek száma, mint a belföldieké, amely 31 ezer volt júliusban. A TOP 5 küldőország, vendégéjszakaszám alapján Németország, Lengyelország, Franciaország, Egyesült Királyság és Csehország volt.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Szálláshelyek és SZÉP-kártya

Az összes szálláshely szállásdíj bevételének 53%-a szállodákban, további 32%-a pedig a magán- és egyéb szálláshelyeknél keletkezett júliusban. A gazdaságvédelmi akcióterv keretében a kormány a belföldi turizmus motorjának számító SZÉP-kártyát tavasszal még kedvezményesebbé tette a béren kívüli juttatási formák között. Nemcsak a kártya összes adóterhe csökkent mintegy a felére (15%-ra), de a feltölthető összeg is a duplájára emelkedett.

A magyarok közel 8 milliárd forintot költöttek a szálláshely alszámláról, így a szálláshelyek összes bevételének ebben a hónapban mintegy 17%-át adta a SZÉP-kártyás forgalom. Júliusban a SZÉP-kártya költések 72%-a szállodákban, további 13%-a magán- és egyéb szálláshelyeken realizálódott.

Az első hét hónap összesített adatai alapján július végéig 4,1 millió vendég 11,3 millió vendégéjszakát töltött el a magyarországi szálláshelyeken, a vendégek 65%-a belföldi volt. A szállodák 2,3 millió vendéget és 5,4 millió vendégéjszakát regisztráltak. Az összesített adatok alapján július végéig a budapesti szálláshelyeken 817 ezer vendég szállt meg, és 2,3 millió volt a vendégéjszakák száma. Az év első hét hónapjában a vidéki szálláshelyekre 3,3 millió vendég érkezett, akik közel 9 millió vendégéjszakát töltöttek el. Míg vidéken a belföldi vendégek voltak többségben - 84% -, addig Budapesten a külföldiek, 76%-ban, a teljes időszakra vonatkozóan.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem