Félsz, hogy belenyúlnak a csomagodba a reptéren? Ez lehet a megoldás

2017. augusztus 18. 14:00

Az elmúlt hetek felháborító repülési sztorija volt, hogy több utas is vérnyomokat talált londoni leszállása után a Budapesten feladott poggyászában. A bőröndből nem tűnt el semmi, de a házaspárt így is komoly kár érte, mivel az esküvő miatt a bőröndben öltönyök és drága ruhák voltak.

Az ORFK tájékoztatása szerint augusztus 3-án egy magyar állampolgárságú nő Budapestről Londonba utazott repülővel. Londoni lakóhelyén a poggyászként feladott bőröndjét ellenőrizve azt tapasztalta, hogy arról hiányzik a ráhelyezett lakat. A táskát kinyitva pedig azzal szembesült, hogy annak tartalmát valaki átkutatta és - noha az értékei közül semmi nem tűnt el - a ruházata, illetve a szállított holmija vérrel szennyeződött. A hölgy feljelentést nem tett, panaszát a londoni repülőtéren jelezte.

A magyar rendőrök megállapították, hogy négy férfi végezte a poggyászok felpakolását Budapesten, egyikük keze pedig sérült volt és vérzett is. Így lopás vétség kísérletének megalapozott gyanúja miatt a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság munkatársai gyanúsítottként hallgatták ki a 46 éves Sz. Jánost, aki az eljárás során szabadlábon védekezik.

Mit mond a reptér?

A Budapest Airport honlapján található információk szerint az elveszett, vagy rongáltan, tartalmát tekintve hiányosan megérkező poggyászokért kártérítés jár. Az elveszett poggyászt az érkező tranzitban, az útlevélkezelés után a poggyászátvételi csarnokban lehet jelezni az Elveszett Poggyász (Lost and Found) ügyfélszolgálatnál. A bejelentés alapján jegyzőkönyv készül.

Hardy Mihály, a reptér kommunikációs igazgatója az utazómajom.hu szakportálnak elmondta, hogy a repülőtér biztonsági szakemberei folyamatosan figyelik a poggyászokkal kapcsolatos rendellenességeket, és számos eszközt bevetnek az esetleges "szarkák" lebuktatására.

Ha valaki problémát tapasztal, lehetőleg azonnal tegyen bejelentést az érkezés repülőterén és a légitársaságnál is - javasolja a szóvivő, aki szerint nagyon fontos, hogy szülessen feljelentés, mivel csak ezután tud elindulni a rendőrségi intézkedés.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az utas a jegy megvásárlásakor jogi szempontból a légitársasággal kerül jogviszonyba, tehát az első lépéseket, a kártérítési igényt náluk, illetve a poggyász biztosítónál (a legtöbb utasbiztosítás kiterjed erre) kell bejelenteni. Fontos körülmény, hogy a légitársaság csak a jegyen szereplő mértékben és mennyiségben áll helyt az eltűnt tárgyakért, a biztosító pedig csak a külön megkötött biztosítás alapján fizet, tehát ugyanazon jogcímen külön a légitársaság és külön a biztosító nem fog fizetni ugyanazért a kárért.

Hardy szerint a világ egyetlen repülőterén sincs 100 százalékos biztonság, ugyanakkor úgy látja, a kemény fedelű, számzáras bőröndök és a fóliázás nagyobb biztonságot jelentenek. Sokszor egy egyszerű kábelkötegelő műanyag gyorsszár is segíthet, amivel a cipzár nyelveit összefogjuk. Így rögtön látszik, ha valakik babráltak a cipzárunkkal. Fontos, hogy értéket, műtárgyat, nagy összegű készpénzt nem szabad a feladott poggyászba tenni.


Azt tanácsolja, érdemes a kézipoggyászba egy váltás ruhát és alapvető piperecikkeket tenni, hiszen bármikor előfordulhat, hogy egy-két nap késéssel érkezik meg a poggyászunk, vagy lekéssük az átszállást vagy műszaki hiba vagy időjárási problémák miatt órákat vesztegel a gépünk a földön.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem