A tartós csapadékhiány miatt egyes gazdaságokban a megszokott termés mindössze 20 százalékát sikerült betakarítani, miközben a talajból egy teljes évnyi csapadék hiányzik.
Sorra kapcsolják le a fényeket a magyar éttermek: egyre többen lépnek a rendkívüli helyzet miatt
A rendkívüli hőség miatt egyre több magyar vendéglátóhely dönt úgy, hogy saját eszközeivel próbálja csökkenteni az energiarendszer terhelését. A kezdeményezést a Szaletly indította, akik szerint ezek a lépések önmagukban nem oldják meg a problémát, de fontos jelzésnek és társadalmi felelősségvállalásnak tartják őket. Egyúttal más üzleteket és vendéglátóhelyeket is arra biztatnak, hogy lehetőségeikhez mérten csatlakozzanak a kezdeményezéshez.
A rendkívüli hőség nemcsak az embereket, hanem az ország energiarendszerét is komoly terhelés elé állítja – erre hivatkozva jelentett be energiatakarékossági intézkedéseket több hazai vendéglátóhely.
A Szaletly közölte, hogy ideiglenesen lekapcsolja az épület homlokzatán található világító feliratokat. Kiemelték, hogy a döntés nem önmagában jelent megoldást az energiaterhelésre, hanem azt szeretnék vele jelezni, hogy a társadalmi felelősségvállalás a mindennapi döntésekben is megmutatkozhat. Arra biztatják a vendéglátóhelyeket, üzleteket és vállalkozásokat, hogy ahol lehet, hasonló szemlélettel járuljanak hozzá a takarékoskodáshoz.
Hasonló bejelentést tett a Piknik Terasz is, amely szintén ideiglenesen lekapcsolja világító homlokzati feliratait. A vendéglátóhely szerint a sok apró lépés együtt már valódi hatást érhet el.
A Che Che Burger ennél is több intézkedést vezet be augusztusban. Az étteremlánc közlése szerint üzleteikben és foodtruckjaikban lekapcsolják a nem feltétlenül szükséges világításokat, emellett bisztrójuk heti egy napon zárva tart majd. Ez idő alatt a nagy energiaigényű berendezések sem működnek.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A kezdeményezéshez csatlakozott a Ferdinánd Bisztró is. A vendéglátóhely bejelentette, hogy lekapcsolja a cégtábla világítását, emellett esténként a bisztróban csak egy klímaberendezést üzemeltet. Kiemelték, hogy árnyékos kerthelyiségük így is kellemes környezetet biztosít a vendégek számára.
A Buona Sera Ristorante is lekapcsolja az esti órákban a cégtábla világítását, miközben több területen is igyekszik csökkenteni energiafelhasználását. Kiemelték, hogy a konyhán elsősorban fatüzelésű grilleket használnak, a pizzák pedig gázüzemű nápolyi kemencében készülnek, így az elektromos energiaigény is alacsonyabb.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






