1 °C Budapest
Felszállásra váró, jellegtelen utasszállító repülőgép

Felfüggesztette budapesti járatait a légitársaság: rengeteg utas terve borulhat fel a nyáron

2026. június 4. 18:55 2 perc

Újra felfüggesztette Budapest és Dubaj közötti járatait a Flydubai. A légitársaság átmeneti menetrendi és operatív okokra hivatkozik, miközben a térség biztonsági helyzete továbbra is feszült. A járatok várhatóan július végéig nem közlekednek, vette észre a Telex.

Ismét leállította Budapest és Dubaj közötti járatait a Flydubai. Az AIRportal.hu beszámolója szerint a légitársaság átmeneti menetrendi és operatív okokra hivatkozva július végéig törölte valamennyi érintett járatát.

A dubaji fuvarozó budapesti járatai korábban, február végén már egyszer leálltak az iráni konfliktus miatt kialakult bizonytalan helyzet következtében. A járatok május 22-én indultak újra, kezdetben heti három alkalommal, miközben a társaság azt tervezte, hogy június végétől visszaáll a korábbi napi menetrend.

A mostani döntés hátterében hivatalosan nem neveztek meg konkrét biztonsági okot, ugyanakkor a szakportál szerint nem zárható ki, hogy a térségben ismét fokozódó feszültségek is szerepet játszanak a járattörlésekben.

Nemrég Irán dróntámadást hajtott végre Kuvait nemzetközi repülőtere ellen. A támadás az 1-es terminált érte, több tucat sérültet követelt, és a kuvaiti külügyminisztérium tájékoztatása szerint egy halálos áldozata is volt. Ez volt az első haláleset az Öböl menti országokban az április elején kihirdetett tűzszünet óta.

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A kuvaiti repülőtér az elmúlt hónapokban többször is célponttá vált: márciusban és április elején szinte napi rendszerességgel érkeztek dróntámadások, amelyek során üzemanyagtartályok és egy radarrendszer is megsemmisült. A jelentések szerint a támadó drónok jelentős részét Irakban működő síita fegyveres csoportok indították.

A jelenlegi menetrend szerint a Flydubai budapesti járatai legkorábban július végén indulhatnak újra.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 9. hétfő
Tivadar
46. hét
November 9.
Feltalálók napja
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?