Szakértői becslések szerint a megnövelt európai finomítói termelés napi 100 ezer hordó többletet jelent.
Szombat délelőttől újabb csapadékzóna érkezik délről, amely a Tiszántúl egy részének kivételével havazást hoz. Vasárnap reggelig többfelé lepelnyi, helyenként akár 5 centimétert meghaladó friss hó hullhat, miközben az Északi-középhegységben és a Nyugat-Dunántúlon viharos, 70 km/h-t is elérő széllökések nehezíthetik a közlekedést.
Szombat délelőttől dél felől újabb kiterjedt csapadékzóna húzódik fölénk, a halmazállapot ekkor már a Tiszántúl egy részének kivételével havazásnak ígérkezik. A vasárnap reggelig lehulló friss hó mennyisége akár nagyobb területen lepel-5 cm között alakulhat. Az Dunántúli- és Északi-középhegység magasabb térszínein, valamint jellemzően a Dunántúl déli felén akár nagyobb területen is hullhat 5 cm-t elérő vagy azt meghaladó friss hóréteg.
Az Északi-középhegység keleti felén, majd a Nyugat-Dunántúlon is előfordulhatnak viharos lökések északi irányból, amelyek közül a legerősebbek elérhetik, meghaladhatják néhol a 70 km/h-t. Szombat délutántól, estétől veszíteni kezd erejéből a légmozgás. Szombaton a hajnali órákban északkeleten, valamint a Bakony térségében, majd késő délutántól a Dunántúl délnyugati részein gyenge hófúvás kialakulhat - írja a met.hu.
-
Nullás díjak, középárfolyam, AI-asszisztens: új számlacsomagokat indít a Gránit
A bankszámla ma már nemcsak a fizetés fogadásáról, a kártyás vásárlásról vagy az átutalásról szól.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








