Estétől a legtöbb helyen ismét romlanak a látási viszonyok és a kevésbé felhős tájakon egyre több helyen képződik köd.
Október közepéig 750 ezer magyar turista látogatott el a horvát tengerpartra, összesen 3,69 millió vendégéjszakát töltve el – ez 1%-os csökkenést jelent az érkezésekben, és 3,5%-os visszaesést a vendégéjszakák számában a tavalyi rekordévhez képest. A legnagyobb visszaesést a magánszálláshelyek szenvedték el, míg a szállodák és kempingek megőrizték tavalyi teljesítményüket. Pozitívum ugyanakkor, hogy az elő- és utószezonban nőtt a magyar vendégek száma, ami a szezonhosszabbítás irányába tett első lépésként értékelhető. A nyári csúcsidőszakban – különösen augusztusban – viszont érezhetően visszaesett a forgalom: mintegy 130 ezerrel kevesebb vendégéjszakát regisztráltak, mint egy évvel korábban.
2025 október közepéig 750 ezer magyar turista látogatott el a tengerpartra, összesen 3,69 millió vendégéjszakát töltve el az ország különböző régióiban. Bár ez a tavalyi rekordévhez képest mérsékelt, 1%-os csökkenést az érkezésekben és 3,5%-os visszaesést a vendégéjszakákban jelent, a Horvát Idegenforgalmi Közösség ezt stabilizáció évének tekinti – hiszen az előző két évben rendkívül dinamikus, 2023-ban közel 20%-os, 2024-ben pedig további 10%-os növekedést könyvelhetett el a piac.
A 2025-ös év egyik legfontosabb pozitív tendenciája, hogy az elő- és utószezonban nőtt a magyar turisták száma, míg a nyári hónapokban, különösen augusztusban 6%-os csökkenés volt tapasztalható a vendégéjszakákban – ez körülbelül 130 ezer éjszakával kevesebbet jelent a tavalyihoz képest. A magánszálláshelyek körében regisztrálták a legnagyobb visszaesést (-6%), míg a szállodák és kempingek stabil eredményeket értek el, megtartva tavalyi teljesítményüket.
A Horvát Idegenforgalmi Közösség szerint mindez a fenntartható turizmus és a szezonális terhelés kiegyenlítésének irányába tett lépéseket igazolja. A vendégek számának enyhe mérséklődése mellett a szolgáltatások minősége, a gasztronómiai kínálat és az elérhetőség tovább javult.
– mondta Ivana Herceg, a Horvát Idegenforgalmi Közösség magyarországi igazgatója.
TOP régiók és úti célok 2025-ben
A magyar utazók körében idén is a Kvarner régió bizonyult a legnépszerűbbnek, több mint 1,1 millió vendégéjszakával, melyet
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
- Isztria (800 ezer) és
- Zadar megye (610 ezer) követett.
A leglátogatottabb úti célok között idén is Crikvenica, Vir és Rovinj vezették a listát.
2025 több jelentős fejlesztést is hozott a horvát turizmusban. A Pélmonostortól (Beli Manastir) a magyar határig megnyílt A5-ös autópálya-szakasz révén Budapest és Eszék között már mindössze kétórás autóút teszi még kényelmesebbé az utazást a magyar látogatók számára. Emellett az idei évben számos új, prémium kategóriás szálloda nyílt meg, tovább erősítve Horvátország pozícióját a minőségi turizmus terén.
Fenntartható, egész éves úti cél
A 2025-ös év stabil, kiegyensúlyozott szezont hozott, amelyben tovább erősödött az elő- és utószezon szerepe. Ez megerősíti, hogy Horvátország nemcsak a nyári hónapokban, hanem az év többi részében is vonzó úti cél a magyar utazók számára. „A turizmus fejlődése egyre inkább a minőség, a fenntarthatóság és az autentikus élmények irányába halad. Célunk, hogy a magyar látogatók felfedezzék Horvátország gasztronómiai, kulturális és aktív turisztikai lehetőségeit az év minden időszakában.” – mondta a sajtótájékoztatón Ivana Herceg, a Horvát Idegenforgalmi Közösség magyarországi igazgatója.
-
Mától újra rendelhető a Lidl és a Tisza cipő egyedi sneakere - Sietni kell, csak 1 hétig elérhető
Az előrendelés most is kizárólag a Lidl Plus alkalmazás Click&Pick funkcióján keresztül lesz elérhető.








