Budapest, Magyarország - 2023. október: népszerű, régi, régi, gyerekeknek szánt miniatűr vidám vonat halad egy erdei pályán. piros és zöld retro stílusú vasúti kocsik. gyerekek néznek ki az ablakon. buja fák ősszel. szocialista öröks�

Itt az előrejelzés: ilyen időre számíthatnak a magyarok hétvégén - tényleg utolsókat rúgja a nyár?

2025. szeptember 24. 20:02 2 perc

Borongós, szeles idővel indul a hétvége: pénteken még a felhők dominálnak, többfelé esővel, záporokkal és egy-egy zivatarral. Szombatra szárazabb levegő érkezik, így egyre több napsütésben bízhatunk, vasárnapra pedig már csak elszórtan fordulhat elő gyenge eső – a hőmérséklet mindhárom nap mérsékelt marad, jellemzően 15–23 fok között.

Hétvégére visszatér a naposabb idő - írja előrejelzésében az Időkép.

Pénteken is még a felhőké lesz a főszerep, inkább csak rövid napos időszakok lehetnek. Az ország nyugati felén többfelé, keleti felén csak helyenként fordulhat elő csapadék, az eső mellett záporok, egy-egy zivatar is kialakulhatnak. A keleties szél nagy területen élénk, a Bakonyban erős lesz. Kora reggel 9 és 16, délután 15 és 23 fok között alakul a hőmérséklet.

Szombaton már szárazabb levegő érkezik fölénk, így egyre hosszabb időszakokra kisüt majd a nap, és átmenetileg kisebb eső, gyenge zápor már csak néhol fordulhat elő. Még több helyen lehet élénk a keleti-délkeleti szél. Délután 16-23 fokot mérhetünk.

Vasárnap a változóan felhős-napos időben csak néhol fordulhat elő gyenge eső, kisebb zápor. Csak helyenként lehet élénk a keleti-északkeleti szél. Hajnalban északon, északkeleten 5 fok alá hűlhet a levegő, délután 15-22 fok valószínű.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 7. szombat
Rezső
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?