22 °C Budapest
Washington National Airport, Washington D.C., Columbia USA

Káosz a reptereken: ez jelenti most a legnagyobb veszélyt a légiközlekedésre

2025. augusztus 18. 10:31

Többnapos késések, járattörlések, morgolódó utasok – miközben a légiforgalom volumene nagy nehezen visszakapaszkodott a világjárványt megelőző békeév, 2019 szintjére, még mindig elég sok a probléma a reptereken. Szerencsére nem annyira kaotikus a helyzet, mint tavaly volt, azonban Európa 20 legnagyobb forgalmú légitársasága már az év első öt hónapjában összehozott több tízezer késést és járattörlést. Az utasok mindennapi repülési élményét azonban újfajta kockázatok veszélyeztetik szakértők szerint: ők öt olyan fő rizikófaktort azonosítottak, amelyek meghatározhatják a légitársaságok és a teljes szektor működését, és ezzel együtt az utasokra is hatással lehetnek.

Az Eurocontrol hivatalos adatai szerint 2024-ben minden második európai repülőjárat késve indult el, és az érkezések pontossága sem érte el a 60 százalékot. Ehhez képest az idei év júniusa már kifejezetten kedvezően alakult: az indulási pontosság 64 százalék közelébe emelkedett, míg az érkezési meghaladta a 71 százalékot. Az azonban intő jel, hogy a FlightRight adatai alapján 2025 májusáig a 20 legnagyobb forgalmú európai légitársaság összes járatának 16 százalékát érintette valamilyen késés vagy fennakadás.

Kiberfenyegetések: a technológia árnyoldala

Bár utasként gyakorlatilag mindegy, hogy egy járattörlésért a légitársaság vagy a repülőtér személyzeti problémái a felelősek, nem árt tudnunk, hogy a mi kényelmünket szolgáló innovatív megoldások terjedése kiszolgáltatottabbá teszik az iparágat. Miközben a légiutasok zöme élvezi és ki is használja a digitális technológiák nyújtotta előnyöket (gyorsabb folyamatokat jelentő applikációk, online jegyvásárlás és becsekkolás), ezek sérülékenyebbé teszik a szektort.

Az Allianz szakértői szerint 2025-ben a kiberincidensek jelentik a legnagyobb veszélyt a légiközlekedésre, hiszen a repülőtéri rendszerek leállásától a navigációs rendszerek megtévesztéséig (GPS-spoofing) egyre kifinomultabbak a támadások. Márpedig egyetlen informatikai kiesés is jókora késéseket, járattörléseket és óriási gazdasági károkat okozhat. A háttérben pedig nemcsak kiberbűnözők állhatnak, hanem geopolitikai indíttatású támadók is.

A szakértők szerint a kihívás az, hogy egyszerre kell újítani és biztosítani a rendszerek ellenállóképességét, viszont a két szempont kiegyensúlyozottságának biztosítását az is nehezíti, hogy az iparág egyre nagyobb mértékben támaszkodik a felhőalapú szolgáltatásokra és a mesterséges intelligenciára.

Törékeny ellátási láncoktól a működési zavarokig

A második helyen szereplő veszélyforrást az üzletmenet megszakadásának különböző módjai alkotják. Az ellátási lánc problémái miatt számos új repülőgép késve csatlakozik a légijárműparkhoz, miközben a meglévő flották elöregszenek. A légitársaságok globális szövetsége, az IATA, a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség adataiból azt látni, hogy a repülőgépek átlagos életkora már közelíti a 15 évet, miközben a fenntarthatósági célok is szigorodnak. A karbantartási költségek, az alkatrészhiány és a 2019-es szinthez mérten akár 30 százalékkal magasabb bérleti díjak egyaránt megnehezítik az üzemeltetést. Ez különösen hátrányosan érinti a kisebb szolgáltatókat, hiszen ezek nem tudnak lépést tartani a modernizációval.

A jogszabályi változások fenntarthatósági dilemmákhoz vezetnek

Bár kevésbé látványos, mégis komoly fejtörést okoz a légiipari cégeknek a jogi környezet változása. Különösen igaz ez a fenntarthatósággal kapcsolatos előírásokra. Az Európai Unió 2050-re karbonsemlegessé akarja tenni a légiközlekedést, miközben az Egyesült Államok lazítana a környezetvédelmi szabályozásokon.

Az uniós CSRD irányelv például egységes fenntarthatósági beszámolási kötelezettséget ír elő, ami új adminisztrációs és pénzügyi terheket ró a vállalatokra, amelyeknek globális működését az Allianz szerint egyre nehezebbé teszi a kettős megfelelési kényszer.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Politikai tűzfészkek és az erőszak egyéb formái

A világ több pontján, például Ukrajnában vagy a Közel-Keleten zajló fegyveres konfliktusok mellett a terrorfenyegetés is állandó kockázatot jelent a légiközlekedésre. A légitársaságoknak a légügyi hatóságokkal és a biztonsági szolgálatokkal karöltve kell állandóan egyensúlyozniuk a járatok biztonságossá tétele és a gazdasági működőképesség fenntartása közt, mindezt ráadásul növekvő utazási igények mellett.

Az örökzöld munkaerőhiány

Bár nem újkeletű probléma, 2025-ben újra előtérbe került a képzett munkaerő hiánya. Ez a pilótákra, szerelőkre és légiutas-kísérőkre egyaránt érvényes, mivel a világjárvány alatt rengetegen vonultak vissza, az utánpótlás pedig lassan és költségesen képezhető.

A brit Royal Aeronautical Society szerint a következő tíz évben 1,2 millió új szakemberre, köztük 300 ezer pilótára lenne szükség világszinten. Ez a cél jelenleg teljesíthetetlennek tűnik, a kereslet-kínálat egyensúlytalansága pedig bérnyomást okoz, ami hosszabb távon a jegyárakat is tovább emelheti.

Az Allianz szakértői szerint a légiközlekedési iparra leselkedő technológiai, gazdasági, társadalmi és geopolitikai kihívások összetettek és egymásra is hatnak. Ezért arra hívják fel a figyelmet, hogy akár egyetlen láncszem gyengesége is veszélyeztetheti az egész rendszer stabilitását, amire a szektor csak kellő rugalmassággal és proaktív felkészüléssel képes reagálni, miközben a fenntarthatósági elvárásoknak is igyekszik megfelelni.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 19. kedd
Ivó, Milán
21. hét
Május 19.
Forrásvizek napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mondd el, mit gondolsz: töltsd ki a kérdőívet!
Kihagyom