Már most drámai a helyzet a Velencei-tónál, és szakértők szerint az idei év új negatív rekordot hozhat.
Nagy szigor élesedhet a Balatonnál júniusig: ez a 43 település érintett, az idei szezon már más lesz
Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) reményei szerint idén, a második negyedévében elfogadják a Vízparti Tervet, a Balaton-part jövőjét meghatározó kormányrendeletet - írja a hirbalaton.hu. A több mint fél évtizede készülő jogszabály környezeti értékelésének társadalmi egyeztetése folyamatban van, még hozzá lehet szólni a készülő jogszabályhoz.
Mindenki tegye meg minél előbb az észrevételeit – hívta fel a figyelmet dr. Borbély Sarolt, az ÉKM kormányrendeletet előkészítő osztályának vezetője, aki a Balatoni Szövetség elnökségi ülésén tartott tájékoztatót a napokban Siófokon. A tervezet ezen a honlapon olvasható és véleményezhető. Mint azt Borbély Sarolt elmondta, a Vízparti Terv tervezet környezeti értékelésének március 31-ig zajlik a társadalmasítása, ezt követően kerül majd sor a teljes jogszabály társadalmasítására, ami várhatóan csak 8 napig fog tartani. Ekkor derül ki, hogy a javaslatok közül mi épült be a készülő kormányrendeletbe. Ez lesz az utolsó lehetőség a véleménynyilvánításra a társadalom szereplői számára, az új jogszabály megszavazása előtt.
Egyes javaslatok már beépültek: tavaly már zajlott egyeztetés, több körben is önkormányzatokkal, cégekkel, civilekkel, intézetekkel. Akkor mintegy kétszázan éltek a véleményezés lehetőségével, aminek hatására több helyen is változott a korábbi tervezet. Az osztályvezető néhány példát is hozott:
- Az Országos Vízügyi Főigazgatóság kérésére bekerült a tervezetbe, hogy tilos a hajók tárolása a kikötőkön kívül a tómederben. Így nem jelent majd gondot a sok illegális, otthagyott, veszélyforrássá váló, vesztegléshez használt karó, nehezék.
- A parti sétányt a javaslatok hatására megjelölik a közhasználatú mólókon is: a kékpöttyös jelölést kapott mólószárnyak a tervben közhasználatúak. Egy-egy parti részt szárazulatként jelöltek a tervben, mert a parti sétányt jelölni kívánták, ezeket felülvizsgáltak: ahol a még érvényben lévő korábbi szabályozás tómederként jelöli az érintett részt, visszakerült a besorolás tómeder övezetbe.
- A Vízparti Tervben rögzített területfelhasználás kismértékben korrigálhatóvá vált a helyi építési szabályokban (HÉSZ) geodéziai felmérés alapján. Ez egy kicsit rugalmasabbá, életszerűbbé teszi a tervet – az osztályvezető megfogalmazása szerint. Ez strandokra, zöldterületekre nem vonatkozik, mert azok területe nem csökkenhet.
- Pótolták a terv egyik hiányosságát, és jelölték a minősített nádasokon kívüli egyéb növényzetet, vegyes vegetációt, mederben és szárazulatokon is.
Az új Vízparti Terv hatálya az érvényben lévő régi szabályozáshoz képest 16 négyzetkilométerrel nőtt. Más területeken, ahol vasúti síneken vagy főútvonalon túlra terjedt a régi szabályozás, és ennek nem volt értelme, ott 0,3 négyzetkilométerrel csökkentett az érintett terület. Ez azért fontos, mert a VT hatálya alá eső területeken új beépítésre szánt területet nem lehet kijelölni, másrészt a beépítettség és a beépítési magasság nem növelhető. (A TÉKA helyett a szigorúbb BATÉK-ot kell alkalmazni.)
Az érintett települések:
- Alsóörs
- Aszófő
- Ábrahámhegy
- Badacsonytomaj
- Badacsonytördemic
- Balatonakali
- Balatonakarattya
- Balatonalmádi
- Balatonberény
- Balatonboglár
- Balatonederics
- Balatonfenyves
- Balatonfőkajár
- Balatonföldvár
- Balatonfüred
- Balatonfűzfő
- Balatongyörök
- Balatonkenese
- Balatonkeresztúr
- Balatonlelle
- Balatonmáriafürdő
- Balatonöszöd
- Balatonrendes
- Balatonszárszó
- Balatonszemes
- Balatonszepezd
- Balatonszentgyörgy
- Balatonudvari
- Balatonvilágos
- Csopak
- Fonyód
- Gyenesdiás
- Keszthely
- Kővágóörs
- Örvényes
- Paloznak
- Révfülöp
- Siófok
- Szántód
- Szigliget
- Tihany
- Vonyarcvashegy
- Zamárdi
- Zánka
A parti sáv nagyobb védelme is cél
A Balaton szabályozási partvonalától legalább 30 méteres sáv beépíthetetlenül megőrzendő, az érvényes és az új szabályozás szerint is. Itt új épület nem helyezhető el, illetve a meglévő is csak 100 négyzetméter alapterületig bővíthető - írja a lap. A régi rendeletben ezt a sávot sokszor 30 méteresnél keskenyebben határozták meg, az új Vízparti Terv valamennyit tud rajta bővíteni.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Bevontunk víz, erdő, tájgazdálkodási területeket is a beépítetlenül megőrzendő parti területsáv hatálya alá, illetve ott, ahol az önkormányzatok támogatásával találkoztunk, ott a zöldterületeken meg a strandokon is kijelöltük ezt
– mondta az osztályvezető, aki biztatott mindenkit a véleményezésre, kérve, hogy a javaslatokat ne hagyják az utolsó pillanatra, minél előbb tegyék meg az e-epites.hu-n, vagy akár az ő hivatali telefonján (tel: 06-1 896-7760), illetve email címén (sarolt.borbely@ekm.gov.hu).
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








