-3 °C Budapest
Dark clouds on the sky

Ítéletidő mossa el a melegrekordokat: ekkor éri el Magyarországot a brutál lehűlés

2024. szeptember 8. 13:21 2 perc

Szombat hajnalban is rekordmeleg volt a fővárosban. Éjféltől azonban már érkezik a lehűlés zivatarokkal.

Szombat hajnalban is rekordmeleg volt a fővárosban - közölte a HungaroMet Zrt. a honlapján vasárnap.

Azt írták: szombat hajnalban Lágymányoson mindössze 20,9 Celsius-fokig csökkent a hőmérséklet, amivel megdőlt az erre a napra vonatkozó fővárosi hajnali melegrekord.

Hozzátették: ez fél fokkal haladja meg a szintén Lágymányoson, 2008-ban és Budapest Országút állomáson, 1951-ben regisztrált 20,4 fokos rekordot. A szombati sorozatban a hatodik nap volt, amikor megdőlt a fővárosi hajnali melegrekord.

Az országban vasárnap délután is napos, gomolyfelhős időre számíthatunk. A Dunántúlon képződik több gomoly, ott egy-egy helyen záporeső sem kizárt. Késő délutántól fokozatosan vastagodó fátyolfelhőzet érkezik fölénk. A déli, délkeleti szél az Észak-Dunántúlon és a középső országrészben időnkét megerősödik. A hőmérséklet délután 28 és 34, késő este 17 és 27 fok között alakul.

Nyugat felől növekszik, vastagszik a felhőzet, reggel a Dunántúli és középső tájakon már erősen felhős vagy borult lesz az ég. Ezeken a tájakon várható az éjféli óráktól kezdve egyre több helyen eső, zápor, helyenként zivatar. Keleten kevesebb felhő valószínű csapadék nélkül. A délkeleti szél többfelé lesz élénk, helyenként erős. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 16 és 23 fok között alakul, de a kevésbé felhős, szélcsendes keleti, északkeleti tájakon ennél hidegebb is lehet.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Hétfőn általában erősen felhős vagy borult időre számíthatunk. Délelőtt az északkeleti harmadban, délutántól a Nyugat-Dunántúlon lehet szakadozottabb a felhőzet. A csapadékzóna kelet felé vonul, többfelé eső, zápor várható, a Dunántúl nyugati, délnyugati részein zivatar is lehet. A legnagyobb mennyiség főleg nyugaton, északnyugaton valószínű.

Késő délutántól a Nyugat-Dunántúlon már szűnik csökken a csapadékhajlam. A délkeleti szél több helyen megerősödik, majd délutántól a Dunántúlon északira, északnyugatira fordul a légáramlás. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 21 és 29 fok között várható, de a tartósan felhős, csapadékos nyugati, északnyugati tájakon 20 fok alatti, a kevésbé felhős északkeleti tájakon 30 fok feletti értékekre számíthatunk.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 7. szombat
Rezső
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 6. 20:27