Kevesebb magyar autós parkol a bécsi repülőtér közelében, miközben a pozsonyi légikikötő utasforgalma közel megduplázódott.
Régiótól függetlenül negatívak a kilátások a magyar vendéglátásban. Az ágazat helyzete már fél éve a legnehezebb, melynek fő oka, hogy az árak emelkedésével nem tart lépést a kereslet.
A Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége (VIMOSZ) a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvánnyal és a GKI Gazdaságkutató Zrt.-vel közösen havi gyakorisággal méri a turizmusban a konjunktúra várható alakulását és publikálja a Turizmus Konjunktúra Indexet, a piac és a közvélemény számára ezzel biztosítva információt a közeljövőben várható trendekről.
A TKI index júliusban enyhén magasabb volt a GKI EU számára végzett konjunktúra kutatásában mért szolgáltatási szektor konjunktúraindex-énél (-6 pont), ennél jelentősebben a nemzetgazdasági átlagot képviselő GKI üzleti bizalmi indexnél (-9 pont). Utóbbi két index emelkedett júliusban.
A mutató 2023. júliusban -5 ponton állt (-100 és +100 közötti skálán értelmezve), mely azt jelenti, hogy az ágazat szereplői helyzetüket enyhén kedvezőtlennek érzékelik. Az index csökkent júliusban, de a tavaly decemberinél magasabb. Mindhárom alágazatban csökkent az index, legnagyobb mértékben (10 ponttal) a szálláshely-szolgáltatásban.
Az elemzésben kiemelik, hogy az alszektorok közül a vendéglátás helyzete már fél éve a legnehezebb, melynek fő oka, hogy az árak emelkedésével nem tart lépést a kereslet.
Régiótól függetlenül negatívak a kilátások, ugyanakkor az egyes régiók között jelentős különbségek mutatkoznak: Közép-Magyarország, Nyugat-Dunántúl, Észak-Alföld és Észak-Magyarország vállalkozásai enyhén negatív konjunktúrát jeleztek (TKI: -3 és -6 között), míg a többi régiót a -14 és -19 közötti index jellemzi
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
- írják hozzátéve, hogy Budapesten az index töretlenül jól teljesít. Továbbra is elmondható, hogy a nemzetközi turisták érezhetően egyensúlyozzák a hazai turisták válság miatt csökkenő vásárlóerejét.
A következő három hónapban az előző év azonos időszakához képest a szállásadók 30%-a vár növekedést a vendégéjszakák számában (előző hónapban 51%), 36%-uk stagnálást, s 34%-uk vár visszaesést (előző hónapban 13%). A vendéglátásban működők közül 17% vár vendégforgalom növekedést (előző hónapban 26%), míg 42% stagnálást, 41%-uk pedig visszaesést vetít előre (előző hónapban 47%).
A turisztikai cégek 75%-a a működési költségek növekedéséről számolt be az elmúlt 3 hónapra vonatkozóan, 23% esetében nem változtak e költségek, s 2% jelzett csökkenést. Az elmúlt hónapok folyamatai még így is azt mutatják, hogy enyhül a szolgáltatókra nehezedő költségnyomás, valamint lehetőségük van (főként új szerződések kötésével) az energiaárak csökkentésére. A következő három hónapban a foglalkoztatott létszám csökkenése várható.
Wizz Air utasok, figyelem! Új szabály van a powerbankekre: így lehet mostantól felvinni a fedélzetre
Fontos szabályokra hívta fel az utasok figyelmét a Wizz Air a lítiumakkumulátorral működő elektronikai eszközök szállításával kapcsolatban.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







