A jövő hét elején még előfordulhat havazás, havas eső, ónos eső, majd egyre inkább esőre kell készülni.
Lesodródott az autópályáról, majd a falnak ütközött egy busz szombaton hajnalban Horvátországban, a balesetben tizenkét ember meghalt és legalább negyvenen megsérültek - közölte Davor Bozinovic horvát belügyminiszter rendkívüli sajtótájékoztatóján. A buszon 42 utas és két sofőr tartózkodott, mind lengyel állampolgárok. A zarándokutat a Szent József Katolikus Testvériség szervezte, és az utasok között három pap, valamint hat apáca is volt.
Az eset a Zágrábtól a magyar határig vezető sztrádán történt az észak horvátországi Varasd (Varazdin) közelében, a Brenznicki Hum és Komin közti autópálya-szakaszon. Amíg a tűzoltók és a mentők a helyszínen dolgoztak, leállították a forgalmat az autópályán.
A belügyminiszter elmondta: a busz lengyel rendszámmal közlekedett, Varsó közeléből indult és zarándokokat szállított a bosznia-hercegovinai Medugorjebe. A buszon nem voltak gyerekek. A sérülteket a zágrábi, varasdi és csáktornyai kórházba szállították - tette hozzá. A miniszter közölte, hogy a baleset azért következett be, mert sofőr elvesztette az uralmat a jármű felett. Hogy ennek mi volt az oka, a vizsgálatok majd kiderítik - mondta.
Lukasz Jasina lengyel külügyminisztériumi szóvivő a horvát sajtónak úgy nyilatkozott: a buszon 42 utas és két sofőr tartózkodott, mind lengyel állampolgárok. A zarándokutat a Szent József Katolikus Testvériség szervezte, és az utasok között három pap, valamint hat apáca is volt.
Međugorje (magyar jelentése: „Hegyközti“) helység Hercegovina többségében horvátok által lakott területén. Nemzetközi ismertségre 1980-tól kezdve tett szert, mióta fiatalok beszámolói szerint megjelent nekik Szűz Mária. Bár a katolikus egyház nem ismerte el ezeket a jelenéseket, minden évben számos katolikus és más vallású zarándok keresi fel a helyet. Ferenc pápa döntése nyomán az egyházmegyék és plébániák hivatalosan is szervezhetnek ide zarándoklatokat 2019 tavaszától.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Kimondta a budai luxushotel igazgatója: A vendéglátás régi működési modellje fenntarthatatlanná vált
Budapest turizmusa egyszerre küzd az Airbnb árnyomásával, a prémium vendégkör lassú érkezésével.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







