2 °C Budapest

Fontos változás jön a hazai fesztiválokon: mostantól így adhatsz borravalót

2020. április 17. 16:29 1 perc

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elfogadta a Festipay Készpénzmentes Fizetési Szolgáltatások Zrt. (Festipay) kötelezettségvállalását, amelynek eredményeként a fogyasztók a jövőben tisztességtelen befolyásolástól mentesen tudnak majd dönteni arról, hogy a társaság által lebonyolított fizetési tranzakcióknál kívánnak-e borravalót adni, és ha igen, az milyen mértékű legyen.

A funkció eddig ötféle, százalékosan meghatározott mértéket ajánlott fel a fogyasztóknak, ezek közül jellemzően a 10 százalékos mértéket emelve ki. "Bár a fogyasztónak ezeket a beállításokat - amennyiben egyetért velük - nem kell feltétlenül elfogadniuk, a vizuális megjelenítés és a jellemző alkalmazási környezet (zaj, tömeg, sorban állás, gyors fizetési tranzakció) azt eredményezhette, hogy a fogyasztók a kereskedelmi gyakorlat által kiváltott pszichés nyomás következtében a borravaló adását, illetve annak 10 százalékos, kiemelt mértékét is elvárásként érzékelhették" - mutatott rá a GVH.

Az eljárás eredményeként a Festipay vállalta, hogy a borravaló rendszerét úgy alakítja át, hogy ez a jövőben ne sugalljon semmiféle elvárást vagy konkrét mértéket.
Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 5. csütörtök
Imre
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?