6 °C Budapest

Ennyi pénzt szór el egy átlag magyar fiatal a Szigeten

2015. augusztus 10. 17:31

Tízből kilenc fiatal már járt zenei fesztiválon, nyolcan idén is kilátogattak, vagy tervezik, hogy nyár végéig ott lesznek valamelyik nagyobb eseményen. Leginkább a külföldi fellépők neve vonzza őket, de az árakra is odafigyelnek - derül ki egy fesztiválozási szokásokat vizsgáló online felmérésből.

A Simple fesztiválozási szokásokat vizsgáló online felmérése szerint egy átlagos évben a fiatalok harmada 20 és 50 ezer forint, 28 százalékuk pedig 50 és 100 ezer forint között költ a fesztiválokon. A 100 ezer forint feletti értéket 14 százalék, a 200 ezer forint feletti számot 3 százalék költségvetése éri el. A helyszínen legtöbben napi 2 és 5 ezer forint között, vagy 5 és 10 ezer forint közötti összeggel számolnak.

Érdekesség, hogy a megkérdezettek csupán fele finanszírozza saját fizetésből a fesztiválozást, sokan zsebpénzből (12%) vagy családtagok támogatásából (10%) buliznak. 5 százalék az ösztöndíját szánja a fesztiválszezonra. Minden második válaszadó már hónapokkal előre elkezdi a spórolást, 16 százalékuk pedig egész évben erre tesz félre.

A készpénzmentes fizetést sokan megkedvelték az elmúlt években, többen kiemelték, hogy örülnek, ha így fizethetnek a fesztiválokon. Minden második válaszadó a mobilját használná a fizetéshez, ha erre lenne egyszerű lehetőség. A válaszadók 56 százaléka jellemzően Festipay kártyával vásárol, ezt követi a Pay Pass kártya 36 százalékkal, míg 32 százalék még mindig él a készpénzes fizetés lehetőségével, ha az lehetséges.

A Sziget mindent visz

Tízből kilenc válaszadó már járt zenei fesztiválon, ugyanígy 91 százalék idén már kilátogatott, vagy tervezi, hogy nyár végéig ott lesz valamelyik nagyobb eseményen. Arra a kérdésre, hogy idén melyik fesztiválon volt, illetve tervezi, hogy kimegy, 66 százalék jelölte meg a Szigetet, így elmondható, hogy hazai viszonylatban még mindig ez a fesztivál a legnépszerűbb. A látogatók több mint fele az egész fesztiválon részt vesz, de csak 34 százalék sátorozik a fesztivál helyszínén, a többség valamilyen közelben lévő szálláson alszik.

Spontán ismertségben is magasan a Sziget és a VOLT Fesztivál vezetnek (85%) az internetezők körében, ezt követi a Balaton Sound (63%) és kicsit lemaradva az EFOTT, a Fishing on Orfű, a B My Lake, a SZIN, a Hegyalja és a Fezen fesztiválok (10-20%). Ezt az adatot támasztja alá az is, hogy a válaszadók hol jártak már korábban: 59 százalékuk volt a Szigeten, 58 százalékuk a Volt Fesztiválon és 46 százalék járt már a Balaton Soundon is. A nagyokat az EFOTT (26%), a Strand Fesztivál (24%), a Művészetek Völgye (18%) és a SZIN (13%) követi.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A válaszadók leginkább az interneten (63%), vagy jegyirodában (53%) vásárolnak belépőjegyet, a helyszínen való sorbaállást csupán 16 százalékuk jelölte meg lehetséges opcióként, úgy hogy több válasz volt lehetséges. Eközben folyamatosan nő a mobilos jegyvásárlások aránya, ahol a kényelmes bejutás mellett az ár is fontos szempont lehet: a Simple alkalmazással a Szigetre akár az aznapi jegyet is kedvezményes, early bird áron vehetik meg a látogatók.

Szabadság és változatosság

A fesztiválozók egy ilyen eseményben leginkább a szabadság és a hétköznapokból való kiszakadás érzését szeretik, illetve értékelik ha változatos és sokoldalú a programválaszték. A jó szervezésért nagyon hálásak és nyitottak az újdonságokra.

Egy fesztivál kiválasztásánál a legfontosabb szempont, hogy milyen külföldi zenekarok lépnek fel (83%), ezt követi az esemény hangulata (59%) és hogy jönnek-e a barátok (52%). Tízből négy válaszadónak fontos szempont a jegyár, a helyszín és a hazai fellépők nevei.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem