A társaság zéró toleranciát alkalmaz az erőszakkal szemben, és minden rendelkezésére álló eszközt bevet a munkatársai és az utasok védelmében.
Péntek estig a várható havazás mellett viharos erejű széllökésekre lehet számítani, ezért főleg az északi, észak-keleti országrészben több helyen is hóátfúvások nehezíthetik majd a közlekedést. Hétvégén is várható csapadék, és nagyon hideg lesz.
Már csütörtök este várható az ország több területén is havazás, amely pénteken folyamán a keleti országrészben tovább tarthat. A friss hóval fedett területeken viharos erejű széllökéseket jósolnak a meteorológusok, így a szél magas hótorlaszokat emelhet pénteken Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye területén. A Magyar Közút Nonprofit Kft. arra kéri a közlekedőket, hogy a hófúvásokban érintett területeken, míg a viharos széllökések nem állnak el, semmiképpen ne induljanak útnak, de ezt követően is, mielőtt az utazás mellett döntenének, mindenképpen tájékozódjanak az aktuális útviszonyokról - írta közleményében a Magyar Közút. Ezekről friss információkat a társaság Útinform szolgálatának munkatársaitól és megyei diszpécsereitől kaphatnak. Minden elérhetőség megtalálható a www.kozut.hu oldalon.
A folyamatos és nagy erejű széllökések miatt a hótorlaszok megszüntetése rendkívül idő- és energiaigényes, mivel a közútkezelő gépei hiába takarítják le folyamatosan a havat az utakról, a szél gyorsan visszahordja azt a burkolatra. Igazán eredményesen így csak a havazás és a viharos széllökések befejeztével lehet majd fellépni. A Magyar Közút hóeltakarításra és síkosságmentesítésre felkészített járművei és üzemmérnökségi dolgozói 12 órás váltásban fognak dolgozni a következő napokban is - közölte a közútfenntartó.
Csütörtök: eső, havazás, majd viharos széllökések
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) előrejelzése szerint csütörtökön túlnyomóan borult lesz az ég, csak késő délután kezd nyugat felől vékonyodni, szakadozni a felhőzet. Egyre többfelé valószínű eső, amit a késő esti óráktól havas eső, havazás vált fel. Az északira, északnyugatira forduló szél megerősödik, a Dunántúlon és a Duna-Tisza köze déli részén többfelé viharos lökések kísérik. A legmagasabb hőmérséklet csütörtökön általában 6, 10, északkeleten 11, 14 fok között valószínű. Késő estére 2 és 7 fok közé hűl le a levegő.
Péntek: felszakadozik a felhőzet, de keleten hófúvás
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Reggelre nyugaton, napközben kelet felé haladva egyre nagyobb területen csökken a felhőzet, és túlnyomóan napos idő ígérkezik gomolyfelhőkkel. Keleten ugyanakkor késő délutánig még erősen felhős vagy borult marad az ég, és többfelé várható havazás, majd megszűnik a csapadék. Az északnyugati, északi szél sokfelé viharossá fokozódik. Elsősorban Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében hófúvás is valószínű. A hőmérséklet legalacsonyabb értéke +1, -3, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 3, 8 fok között, északkeleten 0 fok körül alakul.
Szombat: kevés csapadék, de hideg lesz
Keleten gyengén felhős, napos idő várható. A középső országrészben erősebben felhős területek is lehetnek, nyugaton pedig egyre vastagabb fátyolfelhőzet szűri a napsütést. Számottevő csapadék nem valószínű. Az északkeleti, keleti szél megélénkül, helyenként meg is erősödik. A hőmérséklet legalacsonyabb értéke általában -3, -8 fok között, a havas északkeleti tájakon -10 fok körül alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet -1, +6 fok között várható, északkeleten lesz a hidegebb.
Vasárnap: nappal is mínusz fokok várhatók
Délnyugat felől megvastagszik a felhőzet, északkeleten lehet csak kevés napsütés. Főként nyugaton és délen számíthatunk havazásra, hószállingózásra. A nagyobb mennyiség délnyugaton várható, északkeleten számottevő csapadék nem valószínű. Az északkeleti, keleti szelet élénk, főleg keleten helyenként erős lökések kísérik. A hőmérséklet legalacsonyabb értéke általában -2, -7 fok között, északkeleten -10 fok közelében, a legmagasabb nappali hőmérséklet 0 fok körül alakul - írta az OMSZ előrejelzésében.
-
Kupon Kánaánnal indul az október a SPAR-ban (x)
Kapcsold turbóra az őszi bevásárlást a SPAR és INTERSPAR áruházakban! Az új kuponfüzet 2025. szeptember 29. és október 1. között szerezhető be országszerte a promócióban részt vevő áruházakban, miközben a kuponok a MySPAR appban is elérhetőek.
-
Lehet-e egyszerre fenntartható és biztonságos az áramellátás? (x)
Rengeteg a feladat a magyar energiaszektor előtt, de szerencsére megoldási irány is akad bőven – derült ki a villamosipar első számú szakmai rendezvényén.


