Ilyen autókra kapnak állami kedvezményt a fogyatékkal élők

Pénzcentrum
2012. szeptember 3. 12:29

A kormány döntése értelmében a mozgáskorlátozott embereken kívül már az értelmi fogyatékos, az autista, a látássérült, valamint a hallássérült emberek is igényelhetik a személygépkocsi szerzési támogatást. A támogatás iránti kérelmeket az érintettek szeptember 30-áig nyújthatják be a szociális és gyámhivatalokhoz.

Közlekedési kedvezményben a korábbi szabályok szerint a fogyatékossággal élő személyek közül kizárólag a súlyosan mozgáskorlátozottak részesülhetnek, akik új gépkocsi vásárlásához 900 ezer, használt autó vásárlásához 600 ezer forint összegű támogatást vehetnek igénybe.

Az érintettek társadalmi integrációjának elősegítése érdekében a kormány döntött a személygépkocsi szerzési támogatásra jogosultak körének bővítéséről. Ezzel megteremtette annak lehetőségét, hogy a korábban kizárólag a mozgáskorlátozottak által igényelhető szerzési támogatást a más jellegű fogyatékosságuk miatt a tömegközlekedést használni nem tudó emberek is igénybe vehessék, ezzel számukra is megnyílt a lehetőség arra, hogy állami támogatással új gépjárművet vásárolhassanak.

A szerzési támogatásra jogosultak körét a kormányrendelet a 18 év feletti értelmi fogyatékosok, az autisták, a látássérült, valamint a hallássérült személyek esetében a fogyatékossági támogatásban részesülők körével azonosan, míg a 18 év alatti értelmi fogyatékos, autista, látási fogyatékos, valamint hallási fogyatékos gyermekek esetében a magasabb összegű családi pótlékban részesülők körével azonos módon határozza meg. Az ő esetükben a fogyatékos állapot ismételt minősítését nem szükséges elvégezni, vizsgálaton újra megjelenniük nem kell.

A jogszabály lehetővé teszi számukra azt, hogy már idén szerzési támogatást igényelhessenek, ennek érdekében kérelmüket a lakóhely szerinti szociális és gyámhivatalnál szeptember 30-áig kell benyújtani, mely határidő természetesen a közlekedőképességükben akadályozott mozgássérült személyekre is vonatkozik. A támogatás felhasználására az érintetteknek három hónap áll majd rendelkezésre.

Azok az igénylők, akik vezetői engedéllyel rendelkeznek, önállóan, azok pedig, akik nem rendelkeznek vezetői engedéllyel, a rendelet szerinti szállítást végző személy nyilatkozata alapján igényelhetik a támogatást. Szállítást végző személy lehet a szülő, házastárs, élettársi nyilvántartásba bejegyzett élettárs, a súlyos mozgáskorlátozott személlyel legalább egy éve közös háztartásban élő gyermek vagy testvér, illetve a súlyos mozgáskorlátozott személy személygépkocsival történő szállítását a közérdekű önkéntes tevékenységről szóló törvény szerinti önkéntes jogviszonyban végző személy.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A 900 ezer forint összegű támogatás új, kézi- vagy automataváltós Suzuki SWIFT 1,2 GLX, illetve Suzuki SX4 modell, a 600 ezer forint összegű támogatás típusmegkötés nélkül, használt személygépkocsi megvásárlásához kérhető, a Széchenyi Bank által nyújtott finanszírozási konstrukcióban. A jogszabály lehetővé teszi, hogy a támogatással - az eddigi legfeljebb négy év helyett - öt éve forgalomba helyezett személygépkocsit lehessen megvásárolni.

 

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 18. hétfő
Erik, Alexandra
21. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mondd el, mit gondolsz: töltsd ki a kérdőívet!
Kihagyom