Így verhetnek át az Üdülési Csekkel! Még a zsaruk is bedőltek

2010. június 24. 04:42

Egy csaló nő nemrégiben füzesabonyi rendőröket csapott be úgy, hogy arra ajánlkozott, hogy dupla áron átveszi az egyenruhások üdülési csekkjeit. Fontos tudni azonban, hogy az Üdülési Csekket csak az használhatja fel, akinek a nevére kiállították, ráadásul készpénzre sem váltható át!

A nő 15 rendőrtől vette át az üdülési csekkjét azzal, hogy majd a számlájukra utalja az ellenértékét. Mivel gyanús volt, néhány rendőr utánanézett a nyilvántartásban, és kiderült, hogy csalás miatt van dolga a hatóságokkal. Miután kiderült, hogy kivel állnak szemben, keresni kezdték a városban, majd miután rátaláltak, visszavitték a kapitányságra, és visszakértek tőle, amit tudtak -értesült a Blikk.

 

Nem lehet pénzre váltani!
Az Üdülési Csekket csak az használhatja fel, akinek a nevére kiállították. Az Üdülési Csekk más nevére történő átadására nincs mód. Az Üdülési Csekk készpénzre sem váltható át!

Mivel az adó- és járulék kedvezménnyel támogatott üdülési csekk névre szóló, így annak eladását vagy megvételét a törvény tiltja, tehát az adás-vételre vonatkozó hirdetések is törvénysértőek.

A csekk tulajdonosa azonban kifizetheti a társaságában lévő személyek által igénybe vett szolgáltatásokat is.Nem Füzesabonyban járt először a nő: Egerben 40 rendőrt tett lóvá. Az eset érdekessége, hogy a károsultak nem tettek vagy nem tehettek feljelentést, mivel üdülési csekket nem lehet értékesíteni.

Az utóbbi időben a megélhetési csalás egy újabb formája is elharapózott. A pénzügyi nehézségekkel küzdő családok több ezer forintos veszteséggel, a törvény megszegésével szabadulnak meg a munkáltatójuktól kapott üdülési csekktől, a csekk-biznisz szinte már külön iparággá vált.

A hírek pár hónapja olyan üzérről szóltak, aki nyilvánosan, a Keleti pályaudvar egyik újságosbódéjának falán hirdette magát. A jegyüzér 70%-on váltotta készpénzre az üdülési csekkeket és 80%-on az étkezési jegyeket. Az sem zavarta nagyon, hogy előbbiek névre szólóak. Az meg pláne nem, hogy mindez törvénybe ütközik.

Így állíthatod meg a szúnyoginváziót: filléres megoldások a vérszívók ellenKattints!

A jegyüzéreknek egyáltalán nem jelent problémát, hogy az üdülési csekkek névre szólók, és a törvény szerint azokat csak a jogos tulajdonosuk válthatja be, ugyanis előre aláíratja azokat az eladókkal, majd jól bejáratott rendszerben pénzzé teszi az utalványokat.

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 millió forintot igényelnél, 60 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 42 034 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,96%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 42 083 forintos törlesztőt (THM 10,01%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Továbbra is jól pörög

A botrányok azonban egyáltalán nem viselik meg a csekket: az év eddig eltelt öt hónapjában több mint 31 milliárd Ft összegű kedvezményes üdülési csekk került közel hétszázezer munkavállalóhoz és ezen személyek közeli hozzátartozóihoz, illetve szociálisan hátrányos helyzetben élőkhöz. Az elmúlt év hasonló időszakához képesti több mint 8%-os emelkedés a szakszervezetek, a munkaadók és a Kormány szociális-párbeszédének eredményeként jöhetett létre.

Vonattal utazol? Figyelj, fontos változások léptek életbe! Kattints!

Szerencsére nem igazolódott be azon pesszimista szakemberek prognózisa, mely a gazdasági válságra, illetve az adókedvezmény csökkenésére hivatkozva jelezte az üdülési csekk népszerűségének visszaesését.

A belföldi turisztikai szolgáltatók üdülési csekk révén realizált bevétele szintén rekordot mutat, hisz az előző év hasonló időszakához képest 13%-kal nőtt a felhasznált üdülési csekkek összege. Továbbra is a szálláshelyhez kötődően használják legtöbben üdülési csekkjeiket, majd ezt követi a népszerűségi listán az utazáshoz és a vendéglátáshoz kötődő szolgáltatások köre. Vannak olyan belföldi szolgáltatók, ahol a forgalom 80%-a üdülési csekken keresztül valósul meg.

Ez lehet a 2022-es nyár új slágeritala Magyarországon? Hihetetlen, mennyien kattantak rá

A magyar piacon is megjelennek az enyhén alkoholos, gyümölcsös italok, egy felmérésből pedig kiderült, hogy a fiatalok különösen nyitottak ezekre az alkoholos frissítőkre.

Láthatáron a nyugdíjösszeomlás: rengeteg magyarnak lehet kemény nélkülözés az időskor

Sokan gondolják, hogy teljesen tudatosan szervezik a pénzügyeiket, és nem értik, hogy hova folyik a pénzük a hónap végére.

Ez lehet a jövő igazi sikerszakmája: rommá keresheti magát a gyerek, ha kitanulja?

Csak úgy, mint a többi technikai vívmányt, úgy a 3D nyomtatót is ajánlják szakértők a gyerekeknek is, hiszen rengeteget tanulhatnak, miközben alkotnak.

Őrült drágulás a magyar zöldségeseknél: sokan már így védik ki a kegyetlen inflációt

Nem járunk az élen abban, hogy elegendő zöldséget és gyümölcsöt együnk. A napi közel fél kiló gyümölcsöt és zöldséget pedig egyre nehezebb beszerezni.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2022. június 25. szombat
Vilmos
25. hét
Június 25.
Vitiligo világnapja
Június 25.
Barlangok napja
Június 25.
Tengerész világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Külföldi piacra lépés 2022
Ingyenes online konferencia hazai kkv-nak!
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2022. június 25. 19:22