Számos országban nem ismeretlen az autópályás sebességmérő kamerák okozta bosszúság, rengeteg autóst büntetnek meg ezek segítségével a sebességhatár túllépése miatt, mely a pénzbírság mellett sok helyen büntetőpontokat is maga után von.
Az esetek többségében a vezető egyszerűen elkönyveli, hogy elcsípték, Simon Grills brit autós azonban nem így tett. Nagy-Britanniában az M11-es autópályán található az ország egyik sztárkamerája, mely naponta mintegy 500 autóst fog meg, olyan helyre helyezték ki ugyanis, ahol a maximálisan megengedett sebesség 70-ről 50 mérföld per órára csökken.
Grills azért nyerhette meg harcát a legjövedelmezőbb kamera ellen, mert bebizonyította, hogy a sebességkorlátozást jelző táblán nem világítanak az égők. Mivel ez már 2005 novembere óta így van, sokan követhetik az úttörő példáját, aki a bírság mellett pontjait is visszakapta.
A kamera továbbra is kivilágítatlan tábla mellett működik, naponta kb. 500 embert 60 font bírság megfizetésére kötelezve. A hiba fennállása, 2005 novembere óta több mint 200 000 autóst kapott el a szóban forgó kamera, ez azonban korántsem jelenti azt, hogy ennyien kaphatják vissza a pénzüket, a nappal gyorshajtóknál ugyanis aligha működik ez a mentség.
Konzervatív becslések szerint a brit kormánynak csaknem 13 millió fontot kell majd visszafizetnie az érintett autósoknak.
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








