Október másodikán, a Classic&Historic aukció keretében, Londonban kerül majd kalapács alá a világ legdrágább autója, amely azonban nem összértéke, hanem óriási fenntartási költsége alapján vívta ki ezt a megtisztelő címet. Az 1985-ben épült Buckingham az egyedi építésű autók csoportját gazdagítja, építtetőjének egyetlen célja a minőség és az egyediség hangsúlyozása volt.
A Buckingham építési költsége 250 ezer fontra, vagyis körülbelül 89 millió forintra rúgott, és nyolc Aston Martin Lagonda szakembert kötött le öt évre: két évet a tervezés, 3 évet pedig az építési folyamat vett igénybe.
Ennek fényében mérhetetlen pazarlásnak tűnik, hogy a fekete bőrüléses autócsoda összesen 348 mérföldet (556 kilométert) töltött forgalomban az elmúlt 22 esztendőben. S ha mindehhez hozzátesszük, hogy az üzemeltetési költség megközelíti a megépítés költségét, egyértelműen nyilvánvalóvá válik, hogy a kalapács alá kerülő Buckingham a tehetősek számára készült.
A BusinessWeek információi szerint az üzemeltetés költsége, mely a fenntartási költségeket, a biztosítási díjat és a regisztrációs költségeket foglalja magába, összesen 243 ezer fontra rúg. Ennek azonban közel 90 százalékát az amortizáció adja, a 250 ezer fontos autó ugyanis ma már csak 30 ezer fontot ér, a bőrülés és az ékszerészek tervezte saját márkajel ellenére.
Bekeményít a novemberi időjárás: egyre hidegebbek lesznek az éjszakák, kemény fagyokra kell készülni
Szerdán többnyire napos, száraz idő várható Magyarországon, a hőmérséklet azonban már csak 8 és 13 fok között alakul.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







