Elképesztően alacsony áron adják az új autókat a magyar kereskedőknek az autógyártók az Európai Unió többi országával összevetve - derül ki a Európai Bizottság összesítéséből.
A jelentésben a 2006. november 1-jei árak alapján vizsgálják a tagországok nettó autóárait.
A típusok és szegmensek alapján is összesített listák részben konkrét, euróban megadott nettó árakat tartalmaznak, részben megmutatják az egyes modellek árarányait is, mégpedig úgy, hogy minden egyes típus esetén 100-nak vették azt a kiskereskedelmi árat, amelyet az eurózóna 12 tagországa közül legolcsóbbnak számító országban kellett értük fizetni.
Bár olyan összehasonlító táblázat nem készült, amely az egyes országok átlagos vagy szegmensenkénti átlagos árát hasonlította volna össze, a típusonkénti árak összevetéséből könnyen megállapítható, hogy Magyarország holtversenyben a legkedvezőbb autóvásárlási helyek között van az EU-ban. Ez annak ellenére kijelenthető, hogy nettó árakat vizsgálunk, hiszen az adóterhek - 20 százalék körüli áfa, plusz esetleg valamilyen néhány százalékos egyéb adó - az országok zömében hasonlók.
Magyarország a kisautók szegmensében veri a mezőnyt, az alsó középkategóriás személyautók esetében pedig a balti államokkal verseng a legolcsóbbnak járó kitüntetésért. Az utóbbi szegmensben a nettó árak alapján dobogós lehetne Dánia is, de ez csalóka, mert ez az az ország az EU-ban, ahol kiugróan magas közterhek sújtják az autóvásárlást. Ez is megmutatja, hogy az autógyárak igencsak tudatában vannak az egyes országokban érvényes adószabályoknak, és átadási áraikat részben ehhez igazítják. Az alacsonyabb áfájú Szlovákiában például magasabbak a nettó újautó-árak, mint Magyarországon - közölte a Napi Gazdaság.
Lebukott az utazási iroda: milliárdos bírság a félrevezető árak miatt, magyar károsultak is lehetnek
Újabb fronton éleződik a konfliktus a Ryanair és az online utazási irodák egy része között:
Itt a friss hótérkép: hamarosan újabb hóréteg zúdul Magyarországra, mutatjuk, hol mennyi hó fog esni
Dél és délkelet felé haladva egyre inkább havas eső, eső lesz a jellemző, itt számottevő hótakaró nem várható.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







