Napjaink egyre növekvő üzemanyagárai mellett egyáltalán nem csoda, hogy az autótulajdonosok mindenféle csodaszerekkel és szerkezetekkel próbálják csökkenteni a fogyasztást, és könnyen áldozataivá válnak a csalóknak.
Az Egyesült Államokban készült felmérés szerint ugyanis ezeknek a szerkezeteknek nagy része egyáltalán semmilyen hatással sincs a gépjármű fogyasztására, amit a tulajdonos a megfelelő körülmények hiányában utólag nem tud bizonyítani. Az általuk megvizsgált 100 berendezésből csupán 6 esetében mutatkozott bárminemű teljesítményjavulás úgy, hogy közben a káros-anyag kibocsátás nem növekedett.
Könnyen elfogadható az az érv, amely szerint ha ezek az eszközök valóban hatásosak lennének, azokat eleve beépítenék a személygépkocsikba, mint ahogy a General Motors és a Ford is felhasznált ilyen technikákat. A csoda mágnesek azonban gyakran még a használatba vétel kezdetét sem élik túl.
Nem sokat segítenek az adalékok sem, mondják az amerikai kutatók, főleg a legújabb technikával gyártott autók esetében. Ha valakinek mégiscsak szüksége van rá, az biztosan egy idősebb gépjármű tulajdonosa. Bár ebben az esetben sem számíthatunk jelentős csökkenésre.







