Létezik Budapesten egy műhely, ahol még hisznek abban, hogy ami elromlott, azt érdemes megmenteni.
Az OpenAI és az AMD több milliárd dolláros megállapodást kötött, amelynek keretében a ChatGPT fejlesztője öt év alatt 6 gigawatt teljesítményű AI processzort vásárol a chipgyártótól, kihívást jelentve ezzel a piacvezető Nvidia számára - tudósított a The Times.
A megállapodás értelmében az OpenAI a következő öt évben 6 gigawatt teljesítményű, csúcskategóriás AMD AI processzort vásárol, ami London csúcsidőszaki áramfogyasztásával egyenértékű. Az OpenAI emellett lehetőséget kapott arra is, hogy 10 százalékos részesedést szerezzen a 345 milliárd dolláros félvezetőgyártó vállalatban.
A bejelentést követően az AMD részvényei 27,1 százalékkal, 209,39 dollárra emelkedtek a hétfői New York-i kereskedésben.
Lisa Su, az AMD vezérigazgatója szerint: "Ez az egyedi struktúra szorosan összehangolja az OpenAI és az AMD érdekeit, jelentős bevétel- és nyereségnövekedést eredményezve az AMD számára, miközben lehetővé teszi az OpenAI számára, hogy felgyorsítsa AI-fejlesztéseit és közvetlenül részesüljön közös sikerünkből."
A megállapodás részeként az AMD lehetőséget adott az OpenAI-nak, hogy akár 160 millió AMD részvényt vásároljon darabonként egy centért, ami a forgalomban lévő részvények körülbelül 10 százalékát jelenti. Az első részlet az AMD legfejlettebb MI450 chipjeinek első szállítása után válik hozzáférhetővé, amelyek várhatóan 2026 második felében kerülnek piacra.
Az OpenAI, amely még nem termelt nyereséget, nem hozta nyilvánosságra, hogyan finanszírozza az üzletet. A startup 2025 első felében körülbelül 4,3 milliárd dollár bevételt generált, de 2,5 milliárd dollár készpénzt égetett el a The Information jelentése szerint.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A megállapodás az OpenAI legújabb lépése a fejlett technológiájához szükséges hatalmas számítási kapacitás biztosítására. Sam Altman, az OpenAI vezérigazgatója szerint ez "jelentős lépés a mesterséges intelligencia teljes potenciáljának megvalósításához szükséges számítási kapacitás kiépítésében".
Néhány héttel ezelőtt az OpenAI jelentős megállapodást kötött az Nvidiával is, ami azt mutatja, hogy az 500 milliárd dolláros AI startup több lábon áll a technológiáját működtető hardverek beszerzésében. Az Nvidia és az OpenAI "stratégiai partnerségének" keretében a világ legértékesebb vállalata akár 100 milliárd dolláros befektetést is tervez az OpenAI-ba, és legalább 10 gigawatt Nvidia processzor szállítását vállalta.
Az üzlet várhatóan több tízmilliárd dolláros új bevételt generál az AMD számára, az OpenAI pedig reméli, hogy a partnerség lehetővé teszi számára a legfejlettebb mesterséges intelligencia létrehozásához szükséges infrastruktúra kiépítését.
Teszten a legnagyobb márkák beépíthető sütői: ezek a legjobbak 2026-ban, velük nem lehet mellényúlni
A teszteredmények azt mutatják, hogy óriási különbségek vannak abban, hogy a sütők mennyire sütnek egyenletesen, vagy éppen mennyire megbízhatóan melegítenek.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







