A határozat értelmében az OpenAI-nak meg kell felelnie azoknak a szigorú átláthatósági és kockázatcsökkentési kötelezettségeknek.
Majdnem tíz év után ismét lehet majd üzenetet küldeni a Facebook alkalalmazásban. Az appba ugyanis visszakerül a Messenger funkció - írta a Verg alapján a hvg.hu.
A csevegés funkció a Facebook alkalmazás része volt, de a vállalat teljesen leválasztotta a fő applikációról, így született meg az önálló Messenger. A platformot tulajdonló Meta most mégis újra egyesíti a kettőt. A The Verge szerint az egyesítés a TikTokkal való versengés egy újabb állomása lehet, ugyanis az a platform is magában foglalja a csevegés funkciót.
A döntés nem jelenti azt, hogy a Messenger alkalmazás megszűnne – az továbbra is elérhető lesz. A Facebook ezzel a lépésével – amellett, hogy a konkurenciával is lépést kíván tartani – azt is el szeretné érni, hogy az emberek ne csak beszélgetésre használják a profiljukat egy külön alkalmazásban, hanem nyissák meg a Facebookot, ahol – a beszélgetés mellett – különböző tartalmakat fogyaszthatnak a hírfolyamban vagy más helyeken, nem is beszélve a még több hirdetésről és kiemelt bejegyzésről.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.






