A világ számos gyönyörű, de kevésbé ismert városával érdemes megismerkedni, hiszen rejtett kincseket tartogatnak az utazók számára.
Rengeteg magyar fiók mélyén ott lapul ez a kincs: most akár még 40 ezer forintot is megadnak darabjáért
Március végén ér véget a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság mobilkészülék-csere támogatási programja, így már csak néhány hétig lehet kihasználni azt a 40 ezer forintos kedvezményt, melyet eddig közel százezer mobiltelefon cseréjénél már igénybe vettek. A támogatás és a hozzá kapcsolódó edukációs program jelentősen hozzájárultak a 3G zökkenőmentes kivezetéséhez, és így a fejlettebb, 4G- és 5G-fejlesztésekhez.
Március végéig kaphatják meg az NMHH készülékcsere-programja által biztosított 40 ezer forintos támogatást azok a lakossági felhasználók, akik új, legalább 4G-képes telefon vásárlása mellett döntenek, és leadják régi, használt, legfeljebb 3G-s vagy 2G-s mobilkészüléküket. A program és az igénybe vehető 40 ezer forintos fogyasztói kedvezmény már közel százezer, a 3G-hálózatok kivezetése miatt elavulttá váló készülék cseréjénél nyújtott anyagi segítséget.
A Magyar Telekom 2022. június 30-ig teljesen megszüntette 3G-hálózatát, a Vodafone és a Yettel pedig fokozatosan teszi ugyanezt. A hálózati átalakítással a szolgáltatók a fogyasztói igényeket jóval hatékonyabban kiszolgáló 4G és 5G fejlesztésének ágyaznak meg. Ezt a fejlesztést segíti az NMHH a hamarosan véget érő, mobilkészülékek cseréjét támogató programjával, annak érdekében, hogy a felhasználók továbbra is zavartalanul élvezhessék a mobilinternet nyújtotta előnyöket, például használhassák a csevegőalkalmazásokat, a levelező applikációkat vagy a navigációs megoldásokat.
„Az elmúlt egy évben a NetreFel! közel százezer embert segített felkészülni erre a technológiai változásra” – mondta Vári Péter, a hatóság főigazgató-helyettese, hozzátéve: „az, hogy a lehetőséget kihasználók 60 százaléka 45 év feletti, azt mutatja, hogy a program különösen nagy segítséget nyújtott az amúgy digitálisan több kihívással küzdő, idősebb korosztályoknak”. Annak érdekében, hogy minél szélesebb körben segítséget tudjanak nyújtani, a hatóság a kezdeményezést a 2G-s készülékekre is kiterjesztette, meghosszabbította az igénylés határidejét, megemelte a támogatás összegét, valamint megszüntette a választható telefonokra eredetileg érvényes felső értékhatárt.
A készülékcsere-támogatási program egy országos lefedettségű, a 3G lekapcsoláshoz jogi, eljárásrendi és informatikai értelemben egyaránt problémamentes működést nyújtó védőhálóként működött, amelynek segítségével a magyar lakosok jelentős kedvezménnyel juthattak az őket hosszútávon kiszolgáló, 4G-képes készülékhez. Ezáltal olyan megoldásokat és szolgáltatásokat vehetnek igénybe, melyek jelentősen javíthatják életminőségüket
JÓL JÖNNE 2,7 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 699 918 forintot igényelnél 6 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 53 004 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 12,86%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank 53 149 forintos törlesztőt (THM 12,86%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
– szögezte le Vári Péter. Szerinte a sikerhez az is hozzájárult, hogy a program kommunikációs eszközei révén a felhasználók széles körében tudatosultak a 3G-hálózatok lekapcsolásával járó kihívások és lehetőségek. Ráadásul a szolgáltatók – az NMHH módszertani iránymutatása és minőségbiztosítása mellett – a 3G lekapcsolásával érintett összes fogyasztójukat beazonosították, és felkészültek a lehetséges panaszok kezelésére. Mivel az NMHH az elektronikai cikkeket forgalmazó áruházláncokat is bekapcsolta a programba, ezért a független készülékforgalmazók is naprakészen tudták tájékoztatni vevőiket a kezdeményezés kínálta lehetőségekről.
A március 31-ig hatályban lévő program részleteiről és az igénybevétel feltételeiről a netrefel.hu/keszulekcsere-tamogatas weboldalon érdemes tájékozódni. A digitális világ nyújtotta előnyökről, valamint a biztonságos netezés szabályairól pedig a digipedia.hu edukációs oldalon informálódhatunk.
Tömegek adatait lopták el erről az appról: ha így utaltál pénzt, még a TB-számod is veszélyben lehet
A cég közölte, hogy vizsgálata még kezdeti szakaszban van, és továbbra is dolgoznak az érintett ügyfelek körének pontos meghatározásán.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
-
A tökéletes őszi hétvége Egerben: mutatjuk a legérdekesebb programokat és borkóstolókat
Cikksorozatunk második részében a Bikavér és a Csillag hazájába látogatunk.
-
Milliók múlhatnak egyetlen telefonhíváson: érdemes nagyon figyelni
Folytatjuk adatbiztonságról szóló cikksorozatunkat.
-
Hogyan lehet egyszerre impozáns és hatékony egy otthon? (x)
A 21. század otthona egyszerre kényelmes, lenyűgöző és energiahatékony. De hogyan érjük el, hogy a dizájn, a komfort és az energiaspórolás szempontjai is érvényesüljenek?
-
Ismét a Rossmann lett a Legjobb Munkahely (x)
A Rossmann Magyarország második alkalommal nyerte el a Kincentric által végzett munkavállalói elégedettségi felmérés alapján a Legjobb Munkahely címet.