15 °C Budapest
Komoly veszélyben a magyar gyerekek: erről minden szülőnek beszélnie kellene velük

Komoly veszélyben a magyar gyerekek: erről minden szülőnek beszélnie kellene velük

2022. augusztus 31. 19:32

A napokban kezdődik az iskola, ami egyszerre izgalmas és nyugtalanító érzés a mostani, folyamatosan változó világunkban. Éppen ezért is fontos, hogy a szülők, ahogyan segítik az iskolában a gyerekeket, úgy a digitális világ veszélyeire és használatára is felkészítsék a gyerekeket. Ehhez szedett most össze hasznos tanácsokat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH).

Egyre korábban veszik a kezükbe és használják a gyerekek az okoseszközöket, ezért szülőként mindenképpen érdemes beszélni velük az online világ működéséről, ha azt szeretnénk, hogy gyermekünk tudatosan és biztonságosan használja az internetre kapcsolódó eszközeit.

Ha szülőként fontos az, hogy egészséges ételeket fogyasszon a gyermek, akkor arra is ügyelni kell, hogy a neten fogyasztott tartalom is egészséges legyen. A serdülő identitásalakulásának része, hogy megfigyeli, monitorozza a világot. Utánoz és mintákat követ, még ha ezzel nincs is teljesen tisztában. Éppen ezért fontos az online közeg, amelyben mozog, hiszen nagy valószínűséggel onnan is lesznek példaképei, de korántsem mindegy, hogy kik.

Kerüljön mindent, ami káros!

El kell neki magyarázni, hogy mi lehet neki káros az online térben, vannak olyan tartalmak, amelyek gyerekeknek valók, és vannak olyanok, amelyek nem. Hogyan vigyázzon az adataira, a jelszavaira, a profiljaira és legyen óvatos a letöltésekkel is.

Ne az online térben tájékozódjon a szexualitásról!

Érdemes a szülőknek a gyermek digitális eszközeire olyan szűrűprogramokat telepíteni, amely megakadályozza, hogy túl korán találkozzon a gyermek a szexualitással. A fényképek egymással való megosztása elsőre ártatlannak tűnhet, de előfordulhat, hogy a képek nem megfelelő kezekbe kerülnek. Miután megosztottak egy képet, mások lemásolhatják, menthetik és közzétehetik a közösségi médiában vagy máshol. A képeket rendkívül nehéz eltávolítani, és a következmények a fiatalt egészen a felnőtt koráig elkísérhetik. Az NMHH Internet Hotline-jához is bárki bejelentést tehet, akár anonim módon, és segítséget kaphat a jogsértő tartalmak eltávolítása érdekében.
Ismerje meg a netikettet!

A kulturált viselkedés a mindennapi életben és az online térben is fontos. Utóbbira a netikett szabályai az érvényesek. Ma a szó az angol „netiquette” (network etiquette) magyarosított formája, és magába foglalja az online kommunikáció általános illemszabályait. Leggyakrabban az e-mail, a chat és a különféle fórumok kapcsán kerül szóba. Mivel ezek az alkalmazások, illetve maga az internet is gyorsan változik, ezért a netikett is folyamatosan alakul, nincsenek kőbe vésett szabályok. Örök szabály ugyanakkor, hogy ne írjunk csupa nagybetűvel, mert az kiabálásnak számít; mindig a lényegre törekedjünk; ne legyen az üzenetben trágárság; használjunk szóközöket és írásjeleket is.

Idegentől nincs édesség!

„Idegentől ne fogadj el édességet!” – a mondat, amit sokszor mondogatunk a gyermekeknek, hogy megértsék, miért is veszélyes ez. Ahogy az utcán, úgy az online térben is meg kell védeni a gyermekeket a rosszindulatú idegenektől. A virtuális világ remek lehetőséget kínál új kapcsolatokra, de a gyermekek különösen ki vannak téve az online ismerkedés árnyoldalának: a rosszindulatú csábításnak, behálózásnak, angol kifejezéssel groomingnak.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A behálózó személy jellemző célja ezekben az esetekben, hogy érzelmi köteléket kiépítve visszaéljen a gyermekek bizalmával, rávegye őket bizonyos dolgokra, elbizonytalanítsa őket. A cél sokszor szexuális kapcsolat, gyermekprostitúció, gyermekpornográf tartalmak készítése vagy más jellegű kihasználás. Fontos felhívni a gyermek figyelmét arra, hogy akit nem ismer, azt ne jelölje vissza!

Tudatos gyerekből tudatos felnőtt válik

Fontos, hogy a szülők segítsék gyermekeik eligazodását az online térben, beszélgessenek arról, hogy érdemes használni a különböző platformokat, mire szükséges figyelni az internethasználat során.

Azok a gyermekek ugyanis jóval nagyobb biztonságban vannak, akik érzik a szülők támogatását, és nem kell egyedül bolyonganiuk az online világ nehézségei között. Egy brit felmérés szerint azonban csupán a szülők 30%-a ilyen.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem