Öt gyereket szállítottak kórházba egy várpalotai óvodából, miután a játék közben nárciszhagymát ettek az udvaron.
Rózsa György, a televíziózás 60 éves jubileumát ünneplő legendás műsorvezető súlyos egészségügyi vészhelyzeten esett át a nyáron, amikor balatoni fürdőzés közben stroke-ot kapott.
A 77 éves tévés legenda néhány hete még gondtalanul nyaralt lányával, Csillával és ötéves unokájával, Ádámmal balatonfenyvesi nyaralójukban, amikor váratlan egészségügyi krízishelyzet alakult ki. A család zalakomári kirándulása után a Balatonban fürdőztek, ahol a műsorvezető rosszul lett.
"Olyan 50-60 centiméteres lehetett a víz, kicsit hullámzott, de jólesett üldögélni benne, viszont amikor fel szerettem volna állni, visszaestem, nem tartott meg a lábam. Megpróbáltam még egyszer, újból visszaestem, és ekkor már ittam is a vízből. Nem értettem, miért nem tart meg a lábam" – idézte fel a drámai pillanatokat Rózsa György.
A műsorvezető még képes volt segítségért kiáltani, mire lánya azonnal a vízbe ugrott és a közelben lévők segítségével kimentették. A gyorsan kiérkező mentők tíz percen belül a helyszínre értek és a kaposvári kórházba szállították - közölte a Story.
"Azonnal készítettek egy koponya-CT-t, kiderült, hogy enyhe stroke-t kaptam. Azonnal megoperáltak, elkezdték oldani az elzáródást, stentet, azaz kis acél hálót kaptam a nyaki verőerembe" – magyarázta a műsorvezető, aki négy napot töltött a kórházban, ebből kettőt az intenzív osztályon.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A gyors orvosi beavatkozásnak köszönhetően Rózsa György maradandó károsodás nélkül felépült, azonban a vízzel kapcsolatos félelmei megmaradtak. "Jól vagyok, a víztől azonban azóta félek. Idén már biztos nem megyek a Balatonhoz sem. Idáig rendszeresen jártam uszodába, most oda sem merek elmenni" – vallotta be.
A műsorvezető és lánya, Csilla között különösen szoros kapcsolat alakult ki, miután az édesanya korán elhunyt. Csilla anyaként még inkább ragaszkodik édesapjához, aki minden lehetőséget megragad, hogy lánya és unokája kedvében járjon.
Százszorosára nőtt ez a népszerű piac alig pár év alatt: elképesztő, kikhez vándorolnak a milliárdok
Szívesen fizetünk a zenéért, vagy még mindig az ingyenes megoldásokat keressük? És hogyan alakította át a streaming a teljes zeneipart? Mutatjuk!
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Nullás díjak, középárfolyam, AI-asszisztens: új számlacsomagokat indít a Gránit
A bankszámla ma már nemcsak a fizetés fogadásáról, a kártyás vásárlásról vagy az átutalásról szól.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








