A tervezett eljárás a kubai vezetés és az amerikai hírszerzés közötti konfliktus újabb súlyos fordulatának számít.
A ma kezdődő konklávé és a következő pápa kérdése az egész világot hetek óta lázban tartja. Míg a rockzene-rajongók Keith Richardsot, a The Rolling Stones 81 éves – egyébként hét pápát is túlélt – gitárosát látnák szívesen a katolikus egyház fejeként, Donald Trump amerikai elnök is úgy nyilatkozott, hogy szívesen lenne pápa. Bár később a social media csatornájára kikerült, éles reakciókat kiváltó, őt pápaként ábrázoló képhez elmondása szerint nem volt köze. Mindenesetre egyiküknek sincs a valóságban esélye arra, hogy az első római püspök, Szent Péter utódja legyen.
Az igazi jelöltekkel kapcsolatos esélylatolgatás hetek óta izgalomban tartja a hívőket és a nem hívőket. A pápai pozícióra legesélyesebbnek tartott bíborosok továbbra is ugyanazok a fogadóirodák szerint, azonban egyes fogadóirodáknál az elmúlt napokban nőtt Pietro Parolin bíboros esélye, a többségük szerint ő lehet a következő pápa – ahogy a témát feldolgozó, Fantapapa online játékkal játszó olaszok szerint is.
A legesélyesebb bíborosok neve melletti odds-ok csupán minimálisan változtak az elmúlt egy hét alatt. Az első helyen továbbra is az olasz Pietro Parolin áll (3,25), akit szorosan követ a Fülöp-szigeteki Luis Antonio Tagle (4). Erdő Péter esetében az odds 9-11 között mozgott az elmúlt időszakban, jelenleg 10-es szorzó szerepel a neve mellett – tehát még mindig a legesélyesebbek között van a magyar fogadóirodánál is.
Érdekesség: Az odds-ok ellenére a múlt heti adatok szerint a Vegas.hu-n fogadó magyarok közel harmada szerint Erdő Péter esztergom-budapesti érsek lehet a következő pápa. A tippelők szerint csak a második legesélyesebb Pietro Parolin (12%), míg a szintén nagyon esélyesnek tartott Luis Antonio Tagle nem szerepel a magyar fogadók TOP3 választásában. Viszont a fogadók többsége abban egyetértett, hogy Ferenc pápa utódja európai lesz, 60%-uk erre rakta fel a tétjét.
Miért tartják sokan a legesélyesebbnek Pietro Parolin bíborost?
Parolin 2013 óta a Vatikán államtitkára, a katolikus egyház második legfontosabb embere, aki ráadásul több évtizedes diplomáciai tapasztalattal rendelkezik – ez pedig egy fontos szempont lehet. Míg egyes teológiai kérdésekben hagyományos álláspontot képvisel, másokban nyitott, így képes lehet egyensúlyt teremteni a reformpárti és a konzervatív hangok között. Ezek mellett a konklávén az olasz bíborosok a legnagyobb nemzeti csoportot alkotják, közülük sokan Parolint támogatják, ami szintén növeli az esélyét. Ráadásul 1978 óta nem volt olasz pápája az egyháznak: a legutolsó olasz nemzetiségű pápa I. János Pál volt, akinek pontifikátusa csupán 33 napig tartott.
Érdekesség: Ritka, hogy a Vatikán államtitkárából pápa lesz, de nem példanélküli. A 20. században az olasz Eugenio Pacelli bíborost, aki 1930 és 1939 között töltötte be a Vatikán államtitkári tisztségét, 1939-ben XII. Piusz néven választották pápává.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Hogy hívják majd a 267. pápát?
A pápai név választása egy szimbolikus utalás arra, hogy milyen irányokat kíván követni az új pápa a szolgálata alatt. A történelemben a leggyakrabban felvett név a János volt, ezt követi a TOP5-ben a Gergely, a Benedek, a Kelemen, az Ince és a Leó. Bár számos tényezőtől függ, hogy milyen nevet választ az új pápa, felmerült, hogy Pietro Parolin esetleg a Piusz nevet viselheti. A Vegas.hu-n fogadó magyarok szerint azonban az új pápa János Pál lesz – ez egybecseng azzal, hogy többségük úgy véli, Erdő Péter lesz Ferenc pápa utódja.
Érdekesség: A Péter valószínűleg nincs a legesélyesebb nevek között. Egyrészt Szent Péter, az első pápa iránti tiszteletből senki nem vette még fel ezt a nevet, másrészt egy 12. századi jóslat szerint az utolsó pápát Péternek („Péter, a római”) fogják hívni.
Százszorosára nőtt ez a népszerű piac alig pár év alatt: elképesztő, kikhez vándorolnak a milliárdok
Szívesen fizetünk a zenéért, vagy még mindig az ingyenes megoldásokat keressük? És hogyan alakította át a streaming a teljes zeneipart? Mutatjuk!
-
Nullás díjak, középárfolyam, AI-asszisztens: új számlacsomagokat indít a Gránit
A bankszámla ma már nemcsak a fizetés fogadásáról, a kártyás vásárlásról vagy az átutalásról szól.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








