Egy felmérés alapján a tűzijáték nemcsak kulturális és közösségi élmény, hanem generációkat összekötő ünnepi szimbólum is.

Beérni látszanak a felelős alkoholfogyasztás érdekében tett erőfeszítések: a Heineken és az Oxfordi Egyetem nemzetközi kutatásának friss eredményei szerint gyökeres változáson megy keresztül, ahogyan a fogyasztók – különösen a fiatalok – az alkoholmentes italokhoz viszonyulnak. A csoportnormák és a tradíciók szerepét egyre inkább átveszi a személyes értékek felvállalása, ami a tudatos, kiegyensúlyozott döntések felé tereli a fiatalabb generációkat. A hatás már a piaci számokban is megmutatkozik.
Jelentősen javult az elmúlt öt évben az alkoholmentes italok megítélése, és immár minden ötödik fogyasztó számára az alapértelmezett vagy a rendszeresen választott opciót jelentik ezek az italok. A világ öt országában, – Japánban, az USA-ban, az Egyesült Királyságban, Spanyolországban és Brazíliában – közel 12 ezer felnőtt részvételével elvégzett felmérés arra világított rá, hogy a változás lényegi és mélyre ható, elsősorban a fiatalok körében.
A megkérdezettek négyötöde elfogadottabbnak érzi a saját közegében az alkoholmentes változatokat, 68%-uk pedig maga is a fogyasztók közé tartozik. Társasági összejöveteleken a válaszadók 38%-a fogyaszt alacsony alkoholtartalmú vagy alkoholmentes italokat. A preferenciák átalakulásának jele az is, hogy miközben az IWSR italadat-szolgáltató adatai alapján1 a világ sörfogyasztása 2023-ban kismértékben, 1%-kal zsugorodott, az alkoholmentes változatok forgalma évről évre jelentősen nő.
A társadalmi közeg változása azért különösen fontos, mert az alkoholfogyasztás irányába ható kortárs nyomás – „azért iszom alkoholt, mert a társaságom ezt várja el” – ma is erősen jelen van a társas összejöveteleken.
A kérdezettek fele nyilatkozott úgy, hogy előfordult: bár eredendően alkoholmentes italt választottak volna, a társaság felől érzékelt nyomás hatására inkább mégis alkoholos terméket fogyasztottak. A társadalmi konformitás hatására utal az is, hogy a megkérdezett felnőttek 26%-a állította: kevesebb alkoholt fogyasztana (vagy egyáltalán nem is inna alkoholt), ha a barátai is így tennének. Átlagosan a megkérdezettek 13%-a nyilatkozott úgy – életkor szerint csökkenő mértékben –, hogy eltitkolja a barátai elől, ha alkoholmentes italt iszik. A kutatásban részt vevők negyede pedig úgy érzi: magyarázkodnia kell, hogy miért választ alkoholmentes alternatívát.
Ez a hatás, vagyis az alkoholmentes italokat fogyasztók megbélyegzése ugyanakkor egyértelműen oldódni látszik – leginkább a fiatalabb generációk tagjainál – a friss kutatási tapasztalatok szerint. A vizsgált országok közül az alkoholmentes opció választásának elfogadottsága az Egyesült Királyságban a legmagasabb (63%), és Japánban a legalacsonyabb (41%). A legmagasabb elfogadottságot az összes vizsgált piacon a nők, illetve az Y generáció tagjai körében mérték. Utóbbi csoportnál meglehetősen magas ez az arány: a barátokkal töltött hétvégi estéken az Y generáció 40%-a az alacsony alkoholtartalmú vagy alkoholmentes változatokat választja.
Az innovatív termékek immár a randikultúrát is átalakítják – az Y generációs válaszadók 39%-a simán bevállal egy alkoholmentes italt egy esti randin, tehát nem az alkoholfogyasztással, hanem sokszor éppen a felelős, egészségtudatos választással szeretne jó benyomást tenni randipartnerére. Sokkal többen (25%) vannak azok, akik respektálják, ha valaki alkoholmentes italt iszik, mint azok, akik kínosnak (4%) vagy unalmasnak (6%).
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel (és 100 ezer forint jóváírással) a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank 69 937 forintos törlesztőt (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A változások egyik motorja a közösségi média. A Z generációhoz tartozók közel fele (48%) egyetért azzal, hogy szívesebben követnek olyanokat, akik kiállnak az egészséges életmód mellett, akár azon keresztül is, hogy milyen italokat fogyasztanak. Az eredmények általánosságban is azt jelzik, hogy az egészségtudatosság az egyik legfontosabb motivációvá lépett elő a fiataloknál, ami az alkoholmentes italok választására ösztönzi őket.
Paradox módon ugyanez a korcsoport érzékeli a legerősebb társadalmi nyomást az alkoholfogyasztás irányába: több mint egyharmaduk tapasztalt már hasonlót társas helyzetekben. 21%-uk azt is átélte, hogy megszólták, amikor alkoholmentes terméket választott, 29%-nyian pedig arról számoltak be, hogy kirekesztve érezték magukat a felelős választásuk miatt. Különösen igaz ez a generáció férfi tagjaira, akik még inkább aggódnak, hogy italválasztásuk alapján miként ítéli meg őket közvetlen környezetük. Ennek ellenére a Z generációsok tekinthetők a legnyitottabbnak: bő egyharmaduk kapott már pozitív reakciót a környezetétől, amiért alkoholmentes italt fogyasztott.
„Tanulmányunk lenyűgöző betekintést nyújtott az alkoholfogyasztással kapcsolatos társadalmi attitűdök alakulásába. Sokak számára az alkohol már nem alapértelmezett társasági helyzetekben, helyette a tudatosabb fogyasztás irányába való elmozdulást látjuk. Mégis, azokban a kultúrákban, ahol az alkoholfogyasztást még mindig túlnyomórészt normának tekintik, ennek mellőzése megbélyegző lehet. Ez különösen igaz a Z és Y generációra. Az alkohol generációk óta központi szerepet játszik az emberek szocializációjában, ezért az alkoholfogyasztási szokásainkat övező domináns feltételezések és sztereotípiák is mélyen beivódtak a társadalomba.” – magyarázta Charles Spence, az Oxfordi Egyetem kísérleti pszichológia professzora.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Egyre többen használják a hulladékudvarokat: így jut vissza a körforgásba a régi bútor, elektronikai eszköz
Most akár pénzjutalmat is nyerhet, aki a megjelölt napon adja le felesleges holmiját.
-
Ingyenes és könnyen elérhető: egyre többen használják a hulladékudvarokat
Aranykuka kampányt indított a MOHU.
-
Budapest Borfesztivál: minden kortyban élmény, minden cseppben elegancia (x)
A Budapest Borfesztivál szeptember 11. és 14. között 4 napra elfoglalja méltó helyét a borkultúra, a gasztronómia és az elegancia fellegvárában.


