Titkos szépségtea lapul a magyar kertekben: nem is gondolnád, mire használják a koreaiak virágát
Tudtátok, hogy a magyar kertek egyik kedvelt cserjéjének, a kerti mályvának a virága ehető, sőt a belőle készített tea még színváltós is lehet?
Tudtátok, hogy a magyar kertek egyik kedvelt cserjéjének, a kerti mályvának a virága ehető, sőt a belőle készített tea még színváltós is lehet?
Németországban az utóbbi időben az egyik legnagyobb politikai vitát egy új adónem bevezetésének terve váltotta ki.
Egy friss brit kutatás rávilágított arra, hogy az ismert kávézóláncok italainak koffeintartalma között akár három-négyszeres eltérés is lehet.
Az augusztus 20-i programok idén is több százezer embert vonzanak a fővárosba, a rendezvényeken pedig a koncertek és a tűzijáték mellett a gasztronómia is fontos szerepet kap.
Nyár van, ideje lenne szörpöt főzni, de idén elfagyott a füge, a málna is idejekorán elszáradt, a bodzaszörp pedig már rég elfogyott. Miből csináljunk hát? Hát fügelevélből!
Idén is mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk azoknak, akik a Sziget Fesztiválon ennének vagy innának.
Nemcsak a sörök ízét, hanem a készítésük alapjait is ismered? Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy sörszakértő!
A szakszervezet szerint ugyan az üzlet eljárása nem ütközik törvénybe, ugyanakkor rendkívül kicsinyes megoldás.
A nyári hónapok beköszöntével egyre többen készítenek különféle gyümölcsszörpöket és virágkivonat alapú szörpöket.
A Lidl és az Oatly közös food truckja négy napon át járja a várost, és a Lidl Plus appot felmutatóknak ingyen adja a jeges matcha‑különlegességeket.
Korlátozta a versenyt az egyik legnagyobb hazai üdítőgyártó – tárta fel a Gazdasági Versenyhivatal (GVH).
Vállaláscsomagot ajánlott fel a Szentkirályi Magyarország Kft. a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsának.
A mai kvíz során tesztelheted, mennyire vagy otthon a gasztronómiában, az egyes fogások elnevezéseit mennyire kevered.
A diszkontlánc kilencedik alkalommal települ ki a rendezvényre, pop-up bolttal és kibővített Grill Zónával várja a látogatókat.
A tequila nem csak azért különleges, ahogyan fogyasztják - sokan nem is gondolnák, milyen furcsa növény párlatából készítik. Lássuk, mit tudsz a világhírű italról!
A Coca-Cola leállította a termelést a forrásnál és a palackozóüzemben zajló munkálatok miatt.
A MOHU REpont rendszerének bevezetése előtt az italcsomagolásoknak csupán töredéke lett újrahasznosítva.
Ha rendszeresen fogyasztasz sört és szívesen kóstolsz különleges fajtákat is, a Pénzcentrum mai kvízét neked találták ki: válaszold meg kérdéseinket!
Az egyik népszerű hazai áruházlánc ezúttal a friss csirkehúsok árát viszi le jelentősen: a beszerzési költségek csökkenését a fogyasztói árakban is érvényesíti.
Tele van vele az erdő, ingyen van, és még kávé is készíthető belőle – ismerd meg a tölgyfa makkból készült koktélt, ami új szintre emeli a természetes italfogyasztást!