Míg a nagyszülők még bélyegekért rajongtak, manapság a gyűjthető kártyák megszállottjai.
Több mint a duplájára nőtt a Tankcsapda Music Kft. nettó árbevétele 2023-ban a tavalyi évhez képest. A zenekar tagjai nem vettek ki osztalékot a cégből, a kiadások nagy mértékben megnőttek.
Nagyot zuhant a Tankcsapda cégének, a Tankcsapda Music Kft.-nek az adózás előtti eredménye - ez derült ki abból az üzleti évet összesítő céges beszámolóból, amelyet ma délelőtt tettek közzé.
A zenekar üzleti tevékenységét a Tankcsapda Music Kft. nevű cégben fogják össze, a beszámoló alapján az adózás előtti eredmény 2023-ban 4,9 millió forintra csökkent a 2022-es 7,7 millióról. Nőtt ugyanakkor a nettó árbevétel, az viszont jelentősen: míg 2022-ben ez az érték 160 millió forint volt, a tavalyi évben már ennek több mint a dupláját, 352 milliót hozta össze a zenekar.
A cég összesen 4 főt foglalkoztat, ahogy a tavalyi évben is. Osztalékot, mint az egyik leadott mellékletből kiderült, nem fizettek, az eredménytartalék azonban hétmillió forinttal magasabb, mint 2022-ben volt. Ugyanakkor jelentősen megnőttek az anyagjellegű ráfordítások: 119-ről 256 millióra emelkedett ez az összeg, és a személyjellegű ráfordításokkal is ez a helyzet - itt a 2022-es 19 millióról 72 millió forintra nőtt a lejelentett ráfordítás.
Te mit gondolsz a saját márkás termékekről?
A következő hetekben a Pénzcentrum és a Debreceni egyetem közös, nagymintás felmérést végez, hogy kiderüljön, hogyan vélekednek a hazai vásárlók az ún. kereskedelmi/saját márkás, illetve a gyártói márkás termékekről. Az alábbiakban arra szeretnénk megkérni, hogy töltsd ki a kérdőívet, ezzel segítve munkánkat. Köszönjük!
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Címlapkép: Czeglédi Zsolt, MTI/MTVA
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







