Kihúzták a Hatoslottó 42. játékhetének csütörtöki nyerőszámait, a tét pedig 1,14 milliárd forint volt. Lássuk, sikerült-e valakinek a telitalálat!
Júniusban az esernyő lesz az egyik legjobb barátunk, mivel egyes előrejelzések szerint egész hónapban, kitartóan csapadékos időre számíthatunk. Az esőzést várhatóan június végétől egy 40 napig tartó aszályos időszak váltja fel.
A jelenlegi záporos, zivataros nyári meleget egy érdekes, kettős időjárási helyzet alakítja hazánk fölött. Tőlünk északra anticiklon húzódik, épp a peremén fekszünk, míg Magyarországtól délre egy úgynevezett sekély ciklon „tevékenykedik”. Előbbi okozza a némileg átlag feletti, 25-30 fokos meleget, míg utóbbi felelős a záporok, zivatarok kialakulásáért – ezért több a csapadék a déli országrészben.
Péntektől kissé szárazabbá válik az idő, majd hétfőtől komoly változás érkezik. Ahogy korábban is többször említettük, idén Medárd nem marad el, napról napra egyre több esőre készülhetünk – nyilatkozta a 24.hu-nak Molnár László meteorológus, a Kiderül.hu munkatársa. Nézzük a részleteket.
A szerda és a csütörtök még a most is tapasztalt „kettősség” jegyében telik, majd egy hidegfront halad el hazánktól keletre. Ennek hatására a jelenleginél sokkal szárazabb lesz a hétvége, és a hőmérséklet is némileg lecsökken: a szombatra és vasárnapra várható 22-27, 23-28 fok éppen megfelel a június eleji átlagnak.
Hétfőtől aztán délnyugat felől érkezik a csapadékos időjárás, ahogy közeledünk Medárd napjához (június 8.), úgy lesz egyre több a zápor és zivatar. A népi megfigyelés szerint ha ezen a napon esik, akkor a következő 40 napban nyitva maradnak az ég csatornái, míg ha e nap szárazon telik, úgy 40 napos aszály várható. Ha nem is egyfolytában 40 napig, de az Agronaptár.hu hosszabb távú előrejelzése szerint egészen június végéig napi rendszerességgel várhatók záporok, zivatarok az egész országban.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A 23-28 fokos melegben magas lesz a levegő páratartalma, tipikus trópusi időszaknak nézünk elébe. A nagyobb esők után jelentősebben lehűlhet a levegő, és a csapadékosabb periódusok között lesznek akár pár napos szünetek is, de a lényeg, hogy ez az időjárási helyzet tartósnak ígérkezik. A jelenlegi számítások alapján június utolsó napjaiban látszik a váltás, egyelőre hőhullám érkezésére számíthatunk.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







