A volt bokszolót kábítószer birtoklása miatt keresik a rendőrök, ez szerepel a kiadott körözésben.
Az 1973-as miskolci Rockfesztivál ötvenedik évfordulójára A Rock 50 legendája címmel újra rockfesztivált rendeznek június 10-én a borsodi városban.
Fél évszázada, 1973. június 10-én tartották a miskolci Rockfesztivált, amely meghatározó eseménye volt a hazai könnyűzenei életnek. A rendezvényt hazánk első fesztiváljaként tartják számon, amelyen a kor legjelentősebb előadói léptek fel - idézte fel Veres Pál (Függetlenek SZIVE-MSZP-Momentum-Párbeszéd-Jobbik-LMP-DK-MMM-Velünk a Város) polgármester. Bejelentette, hogy az 50. évforduló tiszteletére idén újra megrendezik a rocktörténetírók által csak "magyar Woodstock"-ként emlegetett fesztivált.
A városvezető a kultúra évének nevezte 2023-at Miskolcon, hiszen idén "kiemelkedő évfordulókat" ünnepel a vármegyeszékhely: a mai Magyarország első kőszínháza 200 éve nyitotta meg kapuit, a teátrumot több alkalommal is vezető, dinasztiaalapító Latabár Endre 150 éve hunyt el, 60 éve alakult meg a Miskolci Szimfonikus Zenekar, 30 éve a Miskolci Bábszínház, és idén ünnepli fennállása 40. évfordulóját a Miskolci Állatkert. Majorné Bencze Tünde, a Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta, hogy a város egyik kiemelt eseménye lesz idén a fesztivál 50. évfordulójáról való megemlékezés.
A Lovagi tornák terén az olyan népszerű zenekarok mellett, mint az Ivan and the Parazol, Péterfy Bori és a Love Band vagy a Bohemian Betyars, az ötven évvel ezelőtti fesztivál több résztvevője is ott lesz, köztük a P. Mobil, Török Ádám, aki a Mini Art-űrrel és Tátrai Tibor, aki új formációjával, a godfaterrel lép színpadra, de az LGT-tagokat is felvonultató Zenevonat produkciót is hallhatja a közönség.
Fedor Vilmos polgármesteri megbízott elmondta, hogy június 9-én országos rocktörténeti kiállítás nyílik a Városháza aulájában, és nemzetközi fesztiváltörténeti konferenciát is rendeznek a magyarországi és külhoni korai rockfesztiválok történetéről a Városháza dísztermében.
Itt a Pénzcentrum 2025-ös Boldogságtesztje: töltsd ki, hogy kiderüljön, mennyire boldog nép a magyar
Egy új kutatás keretében ismét arra keressük a választ, hogy milyen tényezők határozzák meg leginkább a hazai lakosság jóllétét és mindennapi elégedettségét.
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








