13 °C Budapest
Diavolezza ski slopes, Saint-Moritz, Switzerland

Óriási ziccert hagy ki sok magyar: így síelhetsz potom pénzért az idei szezonban

2022. november 12. 07:04

Strartvonalhoz álltak a hazai sípályák: ha az időjárás is engedi, december elején, vagy az első tartósan hideg napokban megkezdik a hóágyúzást és onnantól kezdve várják a vendégeket. A tavalyi és a tavalyelőtti szezon kifejezetten jó sikerült, hiszen a pandémia miatti lezárások okán sokan felfedezték, itthon is lehet síelni, ám az előttünk lévő szezon kapcsán már sokkal árnyaltabb a kép, hiszen a megemelkedett energiaárak miatt kénytelenek árat emelni, ugyanakkor folyamatosan csökken a vásárlóerő Magyarországon. Holott tervek, célok vannak bőségesen, már csak egy jó szezon hiányzik.

Habár még csak november közepe van, sok helyen elkezdtek gőzerővel készülni az idei síszezonra. Nem csak a környékbeli sínagyhatalmak, de a hazai pályák is hallatnak magukról. Az előrejelzések szerint ugyan hónap végéig, még biztosan nem csúszik 0 fok alá a hőmérők higanyszála, de december elején már bőven lesznek fagyos éjszakák. Ez a hazai terepeken síelőknek mindenképpen jó hír, hiszen amint beáll a fagy, és szükséges, elkezdődhet a hóágyúzás.

Több mint 500 ezer ember síel Magyarországon, egyre népszerűbb a sportág, ami főként a gyerekek lelkesedésének köszönhető. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az a rengeteg műanyag tanpálya, ami az ország egyre több pontján, összesen 34 helyszínen elérhető már.

Síiskolák: Műanyagpályák  - síelők.hu gyűjtés
Síiskolák: Műanyagpályák - síelők.hu gyűjtés

Meglepően sokan kapták el a hazai hegyvidékeknek a hangulatát, egy októberi klasztertalálkozón a sípályák képviselői arról számoltak be, hogy a covid időszakában megszaporodott hazai a hegyvidékekre látogató magyarok száma, és az érdeklődés folyamatosan nő. Közös tapasztalatuk, hogy egyre többen látogatnak el ezekre a helyekre, újra felfedezték maguknak a magyar hegyeket az emberek, így a korábbi, talán kicsi lesajnált pozíciója után mostanra a helyére került

 - mondta el a Pénzcentrumnak Fehér Gyula, a Chernel István Sí- és Turisztikai Klaszter elnöke, majd hozzátette,

a hazai sípályáknak is négyévszakosodniuk kell – ez azt jelenti, hogy fontos lenne, hogy a síterepek ne zárjanak be, amikor elolvad az utolsó hó is, hanem igyekezzenek más attrakciókkal odavonzani az embereket.

A hazai pályák a nagy nyertesek

43 különböző helyszínen van hazánkban sípálya, ebben a legkisebbek is benne vannak, de összesen 14 olyan helyszín van, ahol aktív a síélet, azaz felvonó, síház, étterem, és ebből pedig 6 olyan helyszínünk van, ahol hóágyúzott feltételek mellett lehet síelni, azaz gyakorlatilag garantált a hó. Összesen 100 km a hazai sípályák hossza, ennek durván a fele sífutópálya, a maradék pedig lesiklópálya.

Persze időjárásfüggő, de jellemzően december első heteiben meg tud nyitni egy-két sípálya. Ehhez az kell, hogy legalább éjszakánként tartósan mínuszok legyenek, és akkor elkezdődhet a technikai hó gyártása. Még ha napközben akár plusz fokok is vannak, akkor is akár 2 nap alatt be lehet hóágyúzni egy hosszabb síterepet. 

A karácsonyi szünet időpontjára így ki tudnak nyitni a hóágyúval rendelkező terepek. Ellenben, ha esik természetes hó is, akkor nyilván azok a pályák is ki tudnak nyitni, ahol nincsenek ágyúk. A trend azonban sajnos az, hogy a természetes hó mennyisége folyamatosan csökken az éghajlati változás miatt, de mivel a technika fejlődik, így a hóágyúgyártás is, így ezek egyre hatékonyabbak tudnak lenni, a mesterséges intelligencia irányítja őket

– mondta a klaszter elnöke, majd hozzátette,

a hazai síelés malmára hajtja a vizet, a hosszabb téli szünet is – a klaszter amúgy évek óta lobbizik azért, hogy hazánkban legyen valamiféle síszünet, nyilván nem minden területén az országnak, de ott ahol erre igény mutatkozik, miért ne?

Minden rosszban van valami jó: ennek az energiaválság miatti hosszabb szünetnek nem csak a síelő, snowboardozó gyerekek a nyertesei, hanem a szülők is, hiszen cél, hogy az emberek a lehető legtöbb időt töltsék a szabad, jó levegőn télen is. Otthon ülni a szünetben idén nem túl gazdaságos, hiszen mint tudjuk, egészen drága lesz a fűtés idén.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Az árakkal kapcsolatban elmondható, hogy még mindig töredékébe kerül a hazai síelés, mint egy osztrák, olasz vagy francia út. Egyelőre még nem publikusak a hazai árlisták, de várhatóan emelkedni fognak a napijegyek és a bérletek árai is.

Eplény, Mártaszentistván felkészült

Gőzerővel készülünk a szezonra, az energiaár-növekedés és a vízhiány ugyanakkor komoly nehézségeket vetít előre. Ennek ellenére, ahogy az időjárás engedi, azonnal kezdjük a hóágyúzást, és bízunk benne, hogy a tavalyihoz hasonlóan december elején meg tudunk nyitni.

 - mondta el a Pénzcentrum megkeresésére Tendli Krisztina, a Síaréna Vibe Park Eplény ügyvezető igazgatója, majd hozzátette,

A téli működés mellett a négyévszakos működés jegyében fogalmazzuk meg kínálatunkat, programjainkat és ennek jegyében tervezzük jövőbeli fejlesztéseinket is, melynek fontos pillérét jelenti az erdei kerékpározás. Az idei évben erdei bringapályáink megújultak. Jelenleg két haladó és egy versenypálya várja az ideérkező amatőröket és versenyzőket. Jövő évben egy családi bringapálya fejlesztésével bővítjük ezt a kínálatot. Az őszi szezontól már a libegőn is van lehetőség a kerékpárok szállítására, amely az első pár hónap tapasztalatai alapján kedvelt szolgáltatásunk. Az erdei kerékpáros pályák mellett nyitunk a vezetett ebike túrák és a túrafutás irányába is.”

Az áremelkedéssel kapcsolatban közölte, hogy a december 31-ig terjedő időszakban egyelőre egy mérsékeltebb, várhatóan 15% körüli áremelkedést hajtanak végre, január elsejétől azonban további drágulás várható, amelynek mértékét december 2. felében fogják eldönteni. Elmondása szerint erre azért van szükség, mivel

a villamosenergia költségei oly mértékben megnövekednek, amit további áremelés nélkül nem tudnak kigazdálkodni. Ennek ellenére az idei többletköltségek csak egy részét hárítják át a vendégekre, nem pedig a teljes összeget.

Mátraszentistvánon a Sípark december elsejére készül fel technikailag arra, hogy bármikor el tudják kezdeni a hókészítést. A covid miatti lezárások pozitív hatásait ők is megérezték, az elmúlt két évben jelentősen megemelkedett a bérleteladások száma. Ugyanakkor azt, hogy ez az év miképp alakul, még nem látják: mindennek emelkedik az ára, és félő, hogy a vártnál nagyobb mértékben zuhan be a hazai vásárlóerő. Az idei árakat még nem határozták meg.

Mi is fejlesztünk évközben, zajlottak a beszerzések, ennek köszönhetően új hóágyúk érkeznek a síközpontba, de hóágyú vezetékeinek a kiépítése is lezajlott.

A négyévszakosítással kapcsolatban a Sípark sajtóreferense, Erbeszkorn Tamás elmondta, hogy nekik is ez a céljuk, régi vállalásuk egyben, ugyanakkor a területük egy jelentős része Natura 2000-es, ezért meg van kötve a kezük. De készülőben van egy biciklipálya is, ennek gyakorlatilag az útvonala már elkészült, és szeretnék a szezon után is nyitva tartani a felvonót, legalább hétvégenként. Azonban minden attól függ, hogy alakul az idei szezon és főleg mennyi csapadék lesz – a Mátrában ugyanis ez a kritikus kérdés most.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem