A mobiltelefonnal rögzített videónapló bepillantást enged a drónháború által átalakított front mindennapjaiba.
Több mint 8000 úszó szállt vízbe szikrázó napsütésben vasárnap Révfülöpön, hogy megtegye a Balatonboglárig tartó 5,2 kilométeres távot a 35. Lidl Balaton-átúszáson.
A több mint 30 éves hagyományra visszatekintő Balaton-átúszás Magyarország egyik legnépszerűbb tömeges sporteseménye, amelyhez idén fesztivál-hangulat társult. A kihíváson résztvevőket a balatonboglári érkező oldalon rokonok és barátok várták, akik ezt követően elárasztották a Platán strandot: volt, aki a balatoni vizet, volt, aki a különböző programokat élvezte.
Az összes résztvevő teljesítette a távot. A 8.337 úszó között egyaránt találkozhattunk profi és amatőr sportolókkal is. A legjobb időt Juhász Janka, a nyílt vízi úszóválogatott tagja teljesítette, 1 óra 4 perc 26 másodperccel, a legidősebb úszó pedig a 82 éves Bucsányi Elemér volt.
Megrázó vallomást tett a gigantikus lottónyeremény győztese: "bárcsak összetéptem volna a szelvényt"
A férfi története figyelmeztetésül szolgálhat mindenkinek, hiszen évekkel a nyeremény után már azt kívánta, bárcsak összetépte volna a szerencsét hozó szelvényt.







