Visszatért a rendszerváltás: 20 év börtön járhat az új olajosoknak

2017. június 27. 16:30

Ismét egy étolajjal kereskedő bűnszervezet tagjait vették őrizetbe a NAV dél-alföldi pénzügyi nyomozói. Rövid időn belül ez a második eset, amikor az illegális étolaj-kereskedelmi piac két jelentős szereplőjét iktatta ki a NAV.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói tavaly vádemelési javaslattal fejezték be egy másik, étolajjal kereskedő bűnszervezet ügyében a nyomozást. Mostani akciójuk ugyancsak segíti az étolajszektor tisztulását - írja közleményében a NAV.

A gyanú szerint egy kecskeméti férfi Romániából vásárolt étolajat, amit főként magyar éttermeknek, sütödéknek értékesített. Az eladási árban szereplő áfát többféle áfacsalási mechanizmus ötvözésével csalta el. Tettéhez nemcsak magyar, hanem cseh, szlovák, lengyel és román cégekből álló, fiktív számlákat kiállító hálózatot is felhasznált. A valótlan tartalmú számlákkal több, mint háromszáz millió forint kárt okozott az állami költségvetésnek. 

A NAV pénzügyi nyomozói és informatikai munkatársai egy időpontban majdnem húsz helyszínen jelentek meg. Elfogták a bűnszervezet vezetőjét és tagjait. Az általuk okozott kár megtérülésére a bűnszervezet vezetője által használt, új építésű ingatlant, járműveket, nagy értékű motort és a gyanúsítottak lakásán talált, több millió forint készpénzt is lefoglalták. Az összehangolt akcióval sikerült megakadályozni további bűncselekmények elkövetését.

A bűnszervezet vezetőjét és négy tagját különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntette és hamis magánokirat felhasználása miatt hallgatták ki gyanúsítottként és vették őrizetbe.

Ez a bűncselekmény akár húsz év szabadságvesztéssel is büntethető.

NEKED AJÁNLJUK
Óriási dobásra készül 2023-ban a magyar Kickstarter: ez lehet a válság ellenszere?

Hivatalosan is elindította befektetési kampányát a Brancs közösségi piactér, amely rekordérdeklődéssel zárta az előregisztrációs kampányát.

Újabb két közösségi kampány lett sikeres: mutatjuk, hogy melyik (x)

Év végén két újabb izgalmas kampány ért el kiemelkedő sikereket a Brancs piacterén.

Jövőre ezeket az ötleteket lesz érdemes figyelni!

Most viszont bemutatunk 3 olyan projektet, amikről valószínűleg sokat fogunk még hallani 2023-ban!

Zubreczki Dávid: teljesen abszurd, hogy erről végleg lemondtak a budapestiek

A könyv szerzőjét, Zubreczki Dávidot kérdeztük a balatoni fejlesztésekről, a városnézésről, építészetről és hogy mitől lenne élhetőbb Budapest. Interjú.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2023. február 4. szombat
Ráhel, Csenge
5. hét
Február 4.
Rákellenes világnap
KONFERENCIA
Tovább
Digital Transformation 2023
Innovatív technologiák a hatékonyságnövelésért!
Sustainable Tech 2023
Innováció ma, zöld gazdaság holnap!
Biztosítás 2023
A tavasz meghatározó pénzügyi konferenciája március 8-án!
EZT OLVASTAD MÁR?