Florentino Pérez megvédte elnöki pozícióját a Real Madridnál, miután a 78 éves sportvezető a szavazatok 65 százalékát szerezte meg a vasárnapi választáson.
Kimi Antonelli magabiztos győzelmet aratott a Monacói Nagydíjon, míg Lewis Hamilton a második helyen végzett. A hétszeres világbajnok biztos abban, hogy a Ferrari jó úton jár, és hamarosan meglehet az évek óta várt futamgyőzelem.
Lewis Hamilton, a Ferrari hétszeres világbajnoka biztos benne, hogy a Ferrari előbb vagy utóbb meg fogja végre szerezni az áhított futamgyőzelmet - erről a brit pilóta a vasárnapi monacói nagydíj után beszélt újságíróknak - tudósít a Guardian.
A 19 éves olasz versenyző, Kimi Antonelli a rajttól az utolsó kanyarig uralta a futamot, így sem a biztonsági autós fázis, sem az álló rajtos újraindítás nem tudta megzavarni. Csapattársa, George Russell viszont csak a 13. helyen ért célba, ezzel Antonelli előnye az összetett pontversenyben 66 pontra nőtt a második helyet Russelltől átvevő Hamilton előtt, akinek mindössze két pont az előnye csapattársával szemben. Hamilton ugyanakkor bizakodó a folytatást illetően.
El sem hiszem, hogy második vagyok a bajnokságban. Még az idény elején járunk, és tovább kell üldöznünk az élmenőt. Könnyebb üldözni, mint védekezni, és bár a Mercedes nagyon gyors, egyszer biztosan eljön a Ferrari-győzelem is
– mondta a hétszeres világbajnok, aki elismerően nyilatkozott Antonelli teljesítményéről, hozzátéve, hogy a fiatal rivális eredményei őt is arra ösztönzik, hogy magasabb szintre lépjen.
A futam egyik legnagyobb visszhangot kiváltó esete a szokatlanul sok büntetés volt a boxutcában. Öt pilóta, köztük Hamilton, Russell, Gasly, Oscar Piastri és Franco Colapinto kapott időbüntetést sebességtúllépésért. A probléma feltehetően abból adódott, hogy a versenyzők minimálisan átlépték azt a vonalat, ahol a sebességmérés kezdődik a bokszutca bejáratánál, amire az FIA korábban már figyelmeztette a csapatokat. Az érintett pilóták mindenesetre úgy vélték, hogy szabályosan használták a bokszutcai sebességkorlátozót.
A legnehezebb helyzetbe Pierre Gasly került: a francia pilóta a kilencedik rajthelyről indulva nagyszerű versenyt futott, hiszen a rajtnál megelőzte Lando Norrist, az újraindításnál pedig a red bullos Isack Hadjart is. Harmadikként szelte át a célvonalat, és a levezető körben már ünnepelt, amikor kiderült, hogy két ötmásodperces büntetése miatt a hetedik helyre csúszott vissza.
Tíz éve dolgozom kőkeményen azért, hogy ilyen pillanatokat élhessek meg. Mindent jól csináltunk ma, és ezt nem vehetik el tőlünk ilyen méltánytalan okok miatt
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 221 733 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank ahol 6,71%, az UniCredit Banknál 6,78%, az Ersténél 6,82, míg a CIB Banknál 6,89%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
– fakadt ki Gasly. Az Alpine istálló hivatalosan is kérte a büntetések felülvizsgálatát.
Russell helyzete is drámaian alakult, mivel a Mercedes nem tudta letölteni az ötmásodperces büntetést a kerékcsere alatt, így a pilóta áthajtásos büntetést kapott, ami a harmadik helyről a 13. pozícióba vetette vissza. A brit versenyző az utóbbi két futamon egyetlen pontot sem szerzett, ami komoly csapást jelent a bajnoki esélyeire.
Túl vagyok már a frusztráción. Voltak nehéz időszakaim a pályafutásom során, de ilyen sorozatos balszerencse még sosem ért
– nyilatkozta Russell. A mezőny már ezen a héten újra egymásnak feszül Barcelonában; a versenyhétvége minden fontos tudnivalóját összegyűjtöttük, a lenti cikkben olvashatod el.
címlapkép: Balogh Zoltán, MTI/MTVA
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







