A 36 éves csatár a jövőben a családjára kíván összpontosítani, arról nem szólt, hogy edzőnek állna.
Halálos baleset történt csütörtökön a North West 200 Superbike-kategóriájának időmérő edzésén, az Észak-Írországban rendezett nemzetközi közúti motorversenyen; a szervezők megerősítették a tragédiát, de a versenyző családja egyelőre nem járult hozzá a név nyilvánosságra hozatalához - jelentette a BBC Sport.
A baleset a Station Corner nevű kanyarban következett be, egy gyors jobbos ívben a Portstewart és Coleraine közötti szakaszon. Az edzést azonnal piros zászlóval félbeszakították, a mentőszolgálat a helyszínre sietett, de a versenyzőn már nem lehetett segíteni.
A Superbike-időmérő edzés volt a nap első programja, a délutánra tervezett további edzéseket törölték. Az időmérőket csütörtök estére helyezték át, a korábban erre az időpontra kiírt három nyitófutam helyett. A szervezők egyelőre nem közölték, hogy a szombati programba beillesztenek-e pótfutamokat a tervezett hat verseny mellé.
Ez az első halálos baleset a North West 200-on azóta, hogy Malachi Mitchell-Thomas 2016-ban életét vesztette egy Supertwins-futamon. A most elhunyt versenyző a 97 éves múltra visszatekintő viadal huszadik halálos áldozata.
Az elhunyt motorversenyző családja hozzájárult ahhoz, hogy a versenyprogram folytatódjon - ahhoz azonban nem, hogy az áldozat nevét nyilvánosságra hozzák. A rendező Coleraine and District Motor Club közleményben fejezte ki részvétét a család és a csapat felé. A North West 200 az észak-ír tengerpart mentén, Portstewart, Coleraine és Portrush között kijelölt, 14,4 kilométeres lezárt közúti pályán zajló nemzetközi motorverseny.
Szédületes aranyérem: győzött a magyar 4x100-as váltó az Eb-n, két arany is összejött csütörtök este
200 méter után csak hatodik volt a magyar váltó, Németh Nándor és Milák Kristóf viszont ritkán látható hajrát produkáltak, és egyetlen karcsapás döntött a magyar...
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







