A Buffalo Sabres által nemrég kiválasztott Szongoth Domán várhatóan a kanadai junior elitbajnokságban, az OHL-ben szerepel majd a 2026/27-es szezonban.
A Chelsea megkapta a Premier League történetének legnagyobb pénzbírságát, de megúszta a pontlevonást. A ligaértekezleten azonban a várakozásokkal ellentétben nem alakult ki éles vita az ügyben - írta meg a Mirror.
A londoni klubot 10 millió fontos bírsággal, az első csapatot érintő, egy évre felfüggesztett átigazolási tilalommal, valamint egy kilenc hónapos azonnali tiltással sújtották - erről korábban a Pénzcentrum is beszámolt. Utóbbi értelmében a Chelsea ezen időszak alatt nem igazolhat utánpótláskorú játékosokat más Premier League- és EFL-kluboktól.
A szankciókat a pénzügyi beszámolókkal és a külső befektetésekkel kapcsolatos szabálytalanságok miatt szabták ki, amelyek még a Roman Abramovics-korszakból származnak. A tulajdonosváltást követően a Clearlake Capital és Todd Boehly maguk jelentették be a feltárt visszaéléseket a ligának.
A büntetés kihirdetése után, még a soron következő klubértekezlet előtt két egyesület is jelezte aggályait Alison Brittainnek, a Premier League elnökének. Egyes vezetők azt firtatták, miért nem kapott a Chelsea sportszakmai büntetést, vagyis pontlevonást. Nehezményezték, hogy a Nottingham Forest és az Everton korábban hasonló jellegű Pénzügyi Fair Play-szabálysértések miatt pontlevonással bűnhődött. Az Everton menedzsere, David Moyes nyíltan ki is fejezte elégedetlenségét.
Karren Brady, a West Ham alelnöke a The Sun hasábjain megjelent rovatában ugyanakkor árnyalta a képet. Állítása szerint a csütörtöki ligaértekezleten szóba sem került a Chelsea ügye, és semmilyen számonkérés vagy konfrontáció nem történt. Brady úgy véli, a klubok pontosan tudják, hogy a felelősség az Abramovics-éra öröksége, és nem a jelenlegi tulajdonosokat terheli.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,63 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank ahol 6,73%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Brady kiemelte, hogy Boehly és Eghbali ritka lépést tettek a modern futballban. Betekintést engedtek a pénzügyi nyilvántartásokba, és önként adták át a hatóságoknak az előző korszakban keletkezett szabálytalanságok dokumentációját. A Premier League maga is "kivételesnek" minősítette az együttműködésüket.
Brady hozzátette, hogy teljes mértékben támogatja a liga vezetésének eljárását az ügyben. Ugyanakkor elismerte, hogy az Everton és a Nottingham Forest szurkolóinak sérelme jogos, de mivel az esetek között érdemi különbségek vannak, nem lehet egyforma mércét alkalmazni mindegyikre.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.








