A női váltó hatalmasat harcolt, végül az utolsó hosszon lett meg az ezüstérem, a medencés válogatott első érme a viadalon.
Tragikus hirtelenséggel, mindössze 19 éves korában elhunyt Márkus Péter, a PVSK-Veolia U21-es csapat játékosa - ezt a klub közölte a közösségi médiában.
A mindössze 19 éves kosaras halálhírét klubja adta hírül, amely mély megrendüléssel fogadta a veszteséget. A megemlékezés szerint Márkus Péter "hatalmas szívével és kivételes küzdeni akarásával" igazi példakép volt környezete számára.
Az egyesület közölte, hogy a játékos emlékét örökre megőrzik. A csapat közössége őszinte részvétét és együttérzését fejezte ki a gyászoló családnak, a barátoknak, valamint a néhai sportoló csapattársainak ebben a nehéz időszakban.
A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének adatai alapján Márkus Péter utoljára december 19-én lépett pályára a PVSK U21-es csapatában, ahol egy 102–62-es győzelem részese volt.
Szeretőjét fizettethette ki Gianni Infantino: egyre súlyosabb a botrány, a FIFA elnöke mindent tagad
Az UEFA megerősítette, hogy végkielégítést fizetett egy korábbi alkalmazottjának, akinek viszonya lehetett Gianni Infantinóval, a szervezet akkori főtitkárával.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







