Olcsó sör, romkocsmák, káosz: most dől el, kitörhet-e a bulifőváros csapdájából Budapest turizmusa

Pénzcentrum: Hogyan látjátok, milyen ma Budapest megítélése a külföldiek szemében? Trendi ide utazni, és milyen kép él rólunk a világban?

Baráth Gergely: A hétvégén nagyot futott egy TikTok-videó, ami őszintén szólva felbosszantott. A „világ legszebb kilátású piszoárja” volt benne, és bár vicces, szakmai szempontból nagyon problémás. Van egy kívánatos Budapest-kép, amit szeretnénk erősíteni, és ez egyszerűen nem fér bele. A város évtizedek óta egy olyan helynek látszik, ahol olcsó a sör, lehet bulizni, és „mindenki jól érzi magát”. Ez önmagában nem baj, csak az a gond, ha csak ez létezik. Az ilyen videók pedig ezt a képet erősítik: Budapest, mint bulifőváros. Nem véletlen, hogy ellepik Budapestet a lángosozók.

A város megítélése nagyon egyoldalúan alakult az elmúlt sok évben. Nem volt valódi turisztikai jövőkép, nem voltak összehangolt cselekvések, és emiatt Budapest olyan lett, mint egy dzsungel: vannak gyönyörű részei, vannak veszélyesek, és vannak teljesen áthatolhatatlan indák is. A buliturizmus önmagában nem probléma, de az már igen, hogy nem volt mellette másik, tudatosan felépített narratíva. A városnak először azt kellene meghatároznia, hogy milyen Budapestet akar mutatni a világnak, és ehhez kellene igazítani a cselekvéseket. Jelenleg mindenki külön dolgozik, a maga helyén sokszor jól, de nincs közös irány. Ezért tudott egyes részeken túlzásba esni a jelenség. 

Baráth Gergely, a Főpolgármesteri Hivatal turisztikai tanácsadója

A fapados járatok térnyerése óta érezhető ez a probléma?

Holczer Ágnes: A fapadosok megjelenése valóban sokat változtatott, de nem önmagában a fapados a probléma. Ha egy városba csak ilyen járat repül, akkor mindenki azon fog repülni, aki ide akar jönni, legyen az buliturista vagy prémium vendég. A gond az, hogy a városról kialakult kép nem lett mellé újragondolva. A cél nem az, hogy kizárjunk bárkit, hanem hogy olyan vendégek jöjjenek, akik arra a Budapestre kíváncsiak, amilyenek mi valójában vagyunk. Ebbe belefér a buli is, a MÜPA is, a romkocsma is, csak legyen mögötte egy tudatosan felépített városkép.

Miért probléma az, hogy Budapesten gyakorlatilag nincs valódi turisztikai menedzsment, és hova vezetett ez a "hatásköri senkiföldje"?

Holczer Ágnes: Klasszikus turisztikai desztinációmenedzsment, amelyben benne vannak az önkormányzatok, a vállalkozók, a civil szervezetek, és amely valóban foglalkozik a turizmus működtetésével, Budapesten nincs. Ez önmagában abszurd. Nem az a kérdés, ki a tulajdonos, hanem az, hogy valakinek foglalkoznia kell ezzel, mert ez közérdek, vállalkozói érdek és lakossági érdek egyszerre.

Baráth Gergely: A hatáskörök buta, merev betartása vezetett oda, hogy mindenki hátralépett. Egy kerület nem fog budapesti szintű szabályozást készíteni a turistabuszokra, mert nem az ő dolga. A fővárosnak nincs rá hatásköre. Az állam azt mondja, hogy ez helyi ügy. Így esett be az egész rendszer egy senkiföldjére, ahol mindenki várta, hogy majd valaki más megoldja.

Holczer Ágnes: Közben, amikor baj van, a turizmus mindig előkerül, mert gyorsan mozgósítható, munkahelyet ad, és a költségvetésbe is hoz pénzt. Ilyenkor hirtelen mindenki szereti a turizmust. De az irányítás hiánya miatt a negatív hatások is felerősödnek. Nem csak Budapesten: a Balatonnál, Tokajban, sok helyen látszik, hogy ha nincs menedzsment, a rendszer magától nem lesz fenntartható.

Baráth Gergely: Budapesten nincs baj a költésekkel, szerkezeti baj van. A város működik, jönnek a vendégek, de nincs mögötte olyan rendszer, amely összehangolná a szereplőket, kezelné a konfliktusokat, és hosszú távon gondolkodna. Ezért van most ekkora szükség arra, hogy létrejöjjön egy valódi, közös turisztikai menedzsment.

Hogyan alakult át az elmúlt hónapokban a fővárosi turizmusirányítás, és miben más az a rendszer, amit most építetek?

Baráth Gergely: Az elmúlt években sok minden akció–reakció alapon történt: ha valami probléma felmerült, jött rá egy gyors válasz, például a rövid távú lakáskiadás - közismert nevén “Airbnb” - betiltásának ötlete. Ez egyfajta káoszlogika volt.

A legnagyobb gond az, hogy Budapest önkormányzati rendszere nagyon rosszul működik. A kerületek és a főváros között bonyolultak a hatáskörök, a finanszírozás is nagyon furcsa, csak a kerületeknek és az államnak van bevétele a turizmusból. Ezért mi most úgy dolgozunk, hogy nem a hatáskörökből indulunk ki, hanem a problémákból. Létrehoztunk munkacsoportokat, amelyek meghatározzák, merre haladjon a stratégia, és ezek fölé kerülne majd egy ernyőszervezet, a Budapest Visitor Economy Tanács. A cél, hogy szeptember végére legyen egy kész, közös struktúra.

De ami nagyon fontos, hogy mi ebben a folyamatban csak moderátori szerepet viszünk. Előkészítjük az üléseket, visszük az ötleteket, de nem mi hozzuk a döntéseket. A lényeg az, hogy minden érintett szereplőt bevonjunk, és nem a végén, hanem már az elején. Megfordítjuk a társadalmasítás logikáját: nem az történik, hogy valaki megír egy stratégiát, és utána „meghallgatjuk” a többieket, hanem már a legelején együtt dolgozunk. Konszenzus úgysem lesz, mert mindenkinek más az érdeke, de kompromisszumokat lehet kötni. Így a végén olyan stratégia születhet, ami valóban tükrözi a szereplők véleményét.

Holczer Ágnes: Jelenleg nyolc munkacsoport működik, és vannak alcsoportok is. Van, amelyik a közlekedési problémákkal foglalkozik, most indul egy új, amely Budapest kulturális szerepét elemzi a turizmusban, és lesz egy rendezvényekkel foglalkozó csoport is. Nem a hatásköröket nézzük, hanem a problémákat: mi a gond, hogyan lehet megoldani, és ha megvan a megoldás, akkor nézzük meg, kinek mi a feladata. Mit tehet egy kerület, mit tehet a főváros, mit tehet egy szakmai szervezet, és hol van az állam szerepe.

Holczerné Szentirmai Ágnes, a Turizmusfejlesztők és Tanácsadók Szövetségének alelnöke

Baráth Gergely: A mostani működés teljesen fordított ahhoz képest, ami korábban volt. Két szempontból is: egyrészt a társadalmasítás folyamata fordult meg, másrészt nem a hatáskörökből indulunk ki, hanem a problémákból. A végén osztjuk be, hogy ki mit csináljon ahhoz, hogy a megoldás megvalósuljon.

Holczer Ágnes: Ami számomra különösen jó élmény, hogy nagyon különböző háttérrel rendelkező szereplők ülnek egy asztalnál.

Baráth Gergely: A szállodaszövetség elnöke és egy budapesti színház igazgatója például ugyanannak a városnak a jövőjén gondolkodnak együtt. Ez a sokféleség kifejezetten előremutató: akkor is képesek közösen dolgozni, ha bizonyos kérdésekben nem értenek egyet. Valójában ez mutatja meg, hogyan tud működni egy város.

Mi egy ideje azt a „játékot” játsszuk, hogy megpróbáljuk a lehető legszélesebb kört bevonni. És az a tapasztalatunk, hogy az állami és a fővárosi érdekek ebben a kérdésben valójában nem különböznek. Az országnak egy fővárosa van, ide érkeznek a repülőgépek, innen indulnak tovább a turisták vidékre, ha indulnak. A városnak akkor jó, ha a szállodák jól működnek, legyen szó ötcsillagos házakról vagy kisebb szállásokról. Ehhez pedig közösen kell fellépni.

Holczer Ágnes: Ezért mondjuk azt, hogy teljesen felesleges két külön Budapest-arculatot vagy két külön marketinget csinálni: egy államit és egy fővárosit. Minek? Budapestet a világban egy egységként lehet eladni. Mi nem a Fővárosi Önkormányzat stratégiáját írjuk, hanem Budapestét. Ez a lényeg.

Mennyire befolyásolja a fővárosi turizmus jövőjét az állami szereplőkkel való együttműködés? Változott volna bármi, ha nincs kormányváltás?

Baráth Gergely: Amikor szeptember körül elindítottuk ezt az új folyamatot, és decemberben meghívtuk a szereplőket, azt tapasztaltuk, hogy az akkori állami partnerek is nyitottak voltak az együttműködésre. Persze voltak politikai akadályok, de mi próbáltuk úgy kezelni a helyzetet, mintha egy normálisan működő országban dolgoznánk.

A helyzet most sokkal jobb lehet, mint korábban, de nem tudjuk, hogy a jövőben kivel kell majd párbeszédet folytatnunk, ez most még bizonytalan. A kérdésedre válaszolva: ha nincs kormányváltás, mi ugyanígy dolgoztunk volna tovább. A folyamatot élveztük volna, de a végeredmény valószínűleg más lett volna, legalábbis egyetlen nagyon fontos ponton biztosan.

A turizmus fejlesztéséhez ugyanis pénz kell. Kitalálhatjuk a legjobb stratégiát és a legjobb szervezeti rendszert, de ha nincs mögötte forrás, akkor nem lehet megvalósítani. A fővárosból két nagy turisztikai bevétel származik : a turizmusfejlesztési hozzájárulás, ami az államhoz folyik be, ami 2025-ben 111 milliárd forint volt, ennek az 50%-a Budapestről folyt be; és az idegenforgalmi adó, ami nagyjából 18 milliárd forint, és a kerületeknél jelenik meg. A Tisza Párt programjában az szerepelt, hogy a turizmusfejlesztési hozzájárulás 50%-a helyben maradna, ez Budapestnek több mint 25 milliárd forintot jelentene évente. Ebből egy év alatt meg lehetne csinálni egy közlekedési múzeumot, egy Biodómot, egy Iparművészeti Múzeumot, vagy akár meg lehetne újítani a közösen használt tereinket. Óriási különbség lenne a korábbi rendszerhez képest.

Holczer Ágnes: A szakmai szervezetek nagyon szívesen jöttek, és örültek a felkérésnek. Ennek a meghívásnak presztízse van, de ami ennél is fontosabb, hogy aki a turizmusban dolgozik, pontosan tudja, hogy ez egy kifejezetten egymásra utalt szakma. Lehetek én a legjobb szállodás vagy a legjobb kulturális intézmény vezetője, de ha a város nehezen megközelíthető, ha rossz a közterek állapota, ha nyelvi akadályok vannak, akkor a teljes rendszer sérül. A mikro-együttműködések eddig is léteztek, de sokkal nehezebben működtek. Most viszont van egy közös platform. Az együttműködés mindig előre viszi a turizmust. A turizmusnak vannak pozitív hatásai, de vannak negatívak is, amelyeket a helyi közösségek éreznek meg. Ezeket csak koordinációval lehet kezelni.

Hogyan lehet egyensúlyt tartani a turizmus gazdasági haszna és a helyiek mindennapi életére gyakorolt terhei között, és ebben milyen szerepe van az önkormányzatoknak?

Holczer Ágnes: Ez egy nagyon kényes egyensúly. Ha azt mondjuk, hogy „virágozzék száz virág”, és minden történjen magától, az nem működik, mert nem lesz mindenki elégedett. Olyan negatív folyamatok indulhatnak el, amelyek túlnőnek a vállalkozók kompetenciáján. Lehet valaki nagyobb szereplő, de a környezetvédelmi, zajvédelmi vagy közterületi problémákat nem tudja egyedül megoldani. Itt jön be az önkormányzati, ha úgy tetszik, politikai szint. Az alulról építkező együttműködés, mint megközelítés lehet, hogy szembemegy a központosított logikával, de hosszú távon nincs más út.

Baráth Gergely: A lényeg az, hogy le kell ülni egy asztalhoz, és beszélgetni kell. A kulturális szféra és az üzleti szféra között sokszor vannak előítéletek, de amint elkezdenek együtt dolgozni, kiderül, hogy nagyon is értik egymást. Ha létrejönnek olyan események vagy platformok, ahol ezek a szereplők találkoznak, pillanatok alatt kiderül, ki miben tud segíteni a másiknak. Én azért vagyok optimista, mert több évtizedes tapasztalatom az, hogy még kritikus helyzetekben is a párbeszéd a legjobb megoldás. Lehet, hogy kiderül, nincs igazam, vagy engednem kell, de ettől működik a rendszer.

Miért szakadt meg korábban a párbeszéd a város és a turisztikai szereplők között, és hogyan próbáljátok most újraépíteni ezt a közös gondolkodást?

Holczer Ágnes: A probléma az volt, hogy ez a párbeszéd egyszerűen megszakadt. A Fővárosi Turisztikai Kerekasztal régen valódi szakmai fórum volt: ott ültek a turizmusban érdekelt szereplők, és ott voltak a város képviselői is. Aztán ez fokozatosan átment egy protokolláris, évente egyszeri találkozóvá, ahol már nem volt valódi súlya a beszélgetésnek. Így elvesztette a jelentőségét.

Baráth Gergely: A mi logikánkban nagyon fontos, hogy milyen városban szeretnének élni az itt élők. A turizmus nem független a várostól: a turisták a város életének ideiglenes résztvevői. Sokáig idegenforgalomnak hívták, aztán turizmusnak, de a „turista” szó sokak fejében még mindig külföldit jelent. Mi inkább vendégekről beszélünk, mindenki vendég, aki Budapestre érkezik, akár egy hétvégére, akár két évre egyetemre, akár munkavállalóként. Egy olyan várost szeretnénk, ahol minden vendég jól érzi magát.

Holczer Ágnes: Ez a gondolkodásmód kiterjed a városi terekre is. Például a budapesti vásárcsarnokok kérdése most nagyon aktuális. A csarnokok sok városban ikonikus élmények, nálunk viszont a Nagyvásárcsarnok kiszolgál egyfajta turizmust, a többi pedig vegetál vagy épp újrapozicionálja magát. Ilyenkor le kell ülni velük, és megnézni, milyen lenne egy ideális csarnok turistaszemmel és városlakószemmel is.

Baráth Gergely: Budapesten azért nem működött ez korábban, mert hiányzott ez a szemlélet. Sok olyan kérdés van, rövid távú lakáskiadás, turistabusz-közlekedés, rakpartok, amit csak városi szinten lehetne rendezni. Abszurd, hogy egyik kerület így csinálja, a másik úgy. A rakpart például tipikus példa: az egyik része állami, a másik fővárosi, és így nagyon nehéz egységesen kezelni. Pedig csak együtt lehetne előrelépni.

Holczer Ágnes: A kormányhivataloknak is óriási szerepük van, pedig ők sem önkormányzati, sem turisztikai szereplők. A VI. kerület például kizárta a rövid távú lakáskiadást, és közben több mint tucatnyi szállodafejlesztés zajlik ott. Ha lenne hosszú távú, elfogadott fővárosi turisztikai stratégia, amely kimondja, hogyan kellene teríteni a turizmust, akkor ezek a döntések összehangolhatók lennének. De jelenleg a kormányhivatal csak azt nézi, megfelel-e a szabályoknak, van-e parkoló, és engedélyezi az építést. A kerület, a főváros és a turisztikai szereplők pedig csak nézik, hogy mi történik.

Baráth Gergely: Ezért lenne fontos, hogy a kormányhivatalok is figyelembe vegyék a kerületek és a város jövőképét. A Rákosrendező jó példa lehetne erre. Várhatóan a terület A terület közvetlen repülőtéri összeköttetéssel rendelkezik, a Nyugati pár perc, a Hősök tere nyolc. Várhatóan a jövőben a terület ideális hely lenne szállodáknak, apartmanházaknak, közös turisztikai és lakossági funkcióknak, például egy szuper természettudományi múzeumnak, nem a belvárosban, ahol már most is túlterheltek az utcák. De amíg a kormányhivatal csak a formális feltételeket pipálja ki, addig a belvárosban sorra épülnek a szállodák, és nem ott, ahol valóban lenne értelme. A korábbi országos stratégia, például az MTÜ által készített jó példa arra, mi történik, ha egy dokumentumot nem érez magáénak a szakma. Az MTÜ egy gazdasági társaság, és a stratégiája valójában egy vállalati stratégia volt: arról szólt, hogy az a cég mit csináljon. Ez számonkérhető volt a vezérigazgatón, de nem volt kötelező érvényű az önkormányzatokra, a vállalkozókra, a helyi közösségekre. Így nem is tudott valódi ágazati irányt adni.

Holczer Ágnes: Ráadásul az országos stratégia több kulcsterületet egyszerűen kihagyott. Budapest nem szerepelt benne érdemben, mondván: majd külön foglalkoznak vele. A kulturális turizmus sem kapott helyet, pedig Magyarország egyedi kulturális öröksége óriási lehetőség lenne. Sokszor úgy tűnt, mintha a stratégia készítése önmagában lett volna a cél, mert „úgy szokás”. De kapcsolat a szakmával nem volt, és így nem is lehetett működő dokumentum.

Baráth Gergely: Előbb-utóbb mindenki rájött, hogy nem lehet ágazatirányítás az ágazat szereplői nélkül. Kit irányítok, ha nincs bevonva senki? Ezért mondjuk azt, hogy most csak olyan szervezetet szabad létrehozni, amelyben minden érintett ott ül az asztalnál — állam, kerületek, vállalkozók, szakmai szervezetek. Csak így lehet valódi, közös stratégiát készíteni és megvalósítani.

Mi az, amire feltétlenül szükség van még ahhoz, hogy egy város turizmusát valóban jól lehessen irányítani?

Baráth Gergely: A mostani stratégia alapja a fenntarthatóság három pillére: társadalmi, környezeti és gazdasági. A társadalmi fenntarthatóság legalább olyan fontos, mint a környezeti, a város működjön, az itt élők szeressék, ami körülöttük történik. Ehhez tudnunk kell, mit akarnak a budapestiek.

A környezeti és gazdasági fenntarthatóságot pedig mérni kell. Mi 70–75 indikátort szeretnénk beépíteni, amelyek folyamatosan mutatják a változásokat: a szén-dioxid-kibocsátástól az utcai gyalogos-sűrűségig. Ezek nem öncélú adatok, hanem beavatkozási pontok.

Sok mérésre van szükség, de nem szabad ezeket misztifikálni: emberek élnek a városban, emberek utaznak, akiknek érzéseik is vannak. Az adat fontos, de nem helyettesíti az emberi tényezőt. A turisták éreznek szagokat, beszélgetnek, látják a város valóságát: nem algoritmusok járnak az utcán. Ezért szeretnénk egy háromszintű mérési rendszert: egy nyilvános, 20–25 mutatóból álló dashboardot, egy városvezetői szintű elemző rendszert, és egy szakmai, részletes adatbázist.

A turizmusban sokáig a növekedés volt a fő cél. Ti inkább egyensúlyról beszéltek. Mit jelent ez a gyakorlatban?

Baráth Gergely: Igen, nem biztos, hogy a növekedés jó szó. Az egyensúly sokkal szebb és pontosabb. Lehet, hogy egy makrogazdasági elemző mást mondana, de a város szempontjából nem az a lényeg, hogy mindenáron nőjön a forgalom, hanem hogy jól működjön.

Kifejezetten felszabadító érzés, hogy a városvezetés nem passzív elszenvedője a turizmusnak, hanem aktív alakítója lehet.

A turizmusban az történt, hogy a hatáskörök szó rátelepedett mindenre, és legyőzte az akaratot. Amikor elkezdtük a munkát, sok szereplő azt mondta, hogy ugyanazt fogja elmondani, mint húsz éve Demszky Gábornak. Volt, aki azt mondta, hogy ez az utolsó alkalom, hogy leül velünk, mert annyiszor kezdte már újra Budapestet átgondolni, hogy ha ebből sem lesz semmi, akkor kiszámlázza az óradíját. Nem a nulláról indultunk, hanem sokkal lejjebbről. És mégis: az a szereplő azóta is minden alkalommal eljön.
Holczer Ágnes: A látogatómenedzsmenttel foglalkozó munkacsoportban azt látjuk, hogy ha nincs olyan szervezet, amelynek ez a nevesített feladata, mindenki a saját logikája szerint működik. A turista megkérdezi a telefonját, és a Google megmutatja neki a legrövidebb utat a Várba. Jellemzően az a legzsúfoltabb útvonal. Lehetne másik is, ahol látna mást, ahol jobban eloszlana a tömeg. De nincs, aki ezt kitalálja és kommunikálja feléjük.

Pedig minden adat megvan. A buszosok pontosan tudják, hol vannak a buszok. A BKK tudja, mikor van tömeg a Széchenyinél. A múzeumok tudják, mikor telnek meg. Csak ezek az adatok külön-külön vannak, és senki nem gondolja, hogy másnak is hasznos lehetne. Pedig lehetne. Lehetne előre jelezni, hogy szerdán négykor ne menj a Széchenyibe, mert tömeg lesz. Lehetne alternatív útvonalakat ajánlani. Lehetne kivetítőket használni, mint Ausztriában. Lehetne a Budapest Kártyához kötni. Lehetne mindent.

Holczer Ágnes: És ott van az NTAK, amit rengeteg pénzből fejlesztettek. A roadshow-n azt ígérték, hogy visszakapjuk az összesített adatokat. Ehhez képest, ha mint Budapest Főváros rákérdezünk, azt a választ kapjuk: „neked nincs szállodád”. Ez így nem működik ha komolyan vesszük, hogy Budapest az ország legfontosabb turisztikai desztinációja a nemzetközi piacon. 

Képek: Gosztola Judit