Május első péntekjén a magyar élvonaltól a spanyol La Ligáig több izgalmas mérkőzés vár a futballrajongókra.
Dárdai Bence, a Wolfsburg 19 éves magyar válogatott középpályása elülső keresztszalag-szakadás miatt műtéten esett át Innsbruckban. A háromszoros válogatott játékos november 3-án, edzés közben szenvedett sérülést - közölte a Nemzeti Sport.
A fiatal labdarúgó nehéz időszakon megy keresztül, hiszen az idei szezonban mindössze egyetlen bajnoki mérkőzésen, a Hamburg ellen kapott lehetőséget, akkor is csak 35 percre. Éppen amikor a klub felbontotta a játékost mellőző holland Paul Simonis szerződését, Dárdai megsérült.
A beavatkozást szombaton végezték el Ausztriában, ahol dr. Christian Fink professzor operálta meg a középpályást. A neves szakember korábban olyan sztárjátékosokat is kezelt, mint Manuel Neuer vagy Florian Wirtz.
Túl vagyok a beavatkozáson, jól vagyok lelkileg. Két hétig még itt kell maradnom, a professzor úr felügyeli a rehabilitációt, amely már vasárnap megkezdődött. Tornáztatják, mozgatják a lábam, egyelőre mankóznom kell, de hamarosan túljutok ezen, és a visszatérésre készülök
– mondta a Nemzeti Sportnak a háromszoros magyar válogatott középpályás. A rehabilitációs folyamat már elkezdődött, de egyelőre nem lehet pontosan meghatározni, mikor térhet vissza a pályára Dárdai.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A műtétet követően a Frankfurt felé utazó csapattársai telefonon érdeklődtek állapotáról és jobbulást kívántak neki. Az ideiglenesen kinevezett vezetőedző, Daniel Bauer még az Eintracht elleni bajnoki mérkőzés előtt is rákérdezett, hogyan érzi magát a játékos a beavatkozás utáni napon.
címlapkép: Illyés Tibor, MTI/MTVA
Dühöng Guardiola és a csapata is: a finisben szervezik át a bajnoki menetrendet a Premier League-ben
A Manchester City nehéz helyzetbe került a bajnoki hajrában: a klub május közepén mindössze tizenegy nap alatt négy mérkőzést kénytelen lejátszani.
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026









