Strukturálisan át kell alakítani a szövetséget, hogy az a céloknak alárendelt felelősökkel és a céloknak megfelelő tevékenységgel, és büdzsével a leghatékonyabban tudjon működni.
Andrea Thompson brit erőemelő lett a világ legerősebb nője, miután kiderült, hogy az eredeti győztes egy transznemű versenyző volt, aki nem is indulhatott volna a versenyen - jelentette a BBC.
Andrea Thompson, a 43 éves brit versenyző két nappal a november 20-23. között Texasban megrendezett verseny után kapta meg a címet a szervező Strongman szervezettől. A Strongman szabályzata szerint a versenyzők csak a születési nemüknek megfelelő kategóriában indulhatnak.
A szervezet közleményben tudatta, hogy nem voltak tudatában annak, hogy az eredeti győztes biológiailag férfi, aki nőként azonosítja magát, ezért utólag kizárták a versenyzőt.
Thompson, aki a hat erőemelő számból álló női nyílt kategóriában eredetileg a második helyen végzett, 2018-ban már elnyerte a világ legerősebb nője címet. A brit versenyző közösségi oldalán elmondta, hogy az eset beárnyékolta a győzelmét, de méltatta a Strongman szervezetet, amiért gyorsan kivizsgálták és orvosolták a helyzetet. Thompson hozzátette, hogy nemcsak a saját ünneplési lehetősége miatt frusztrált, hanem azokért a versenyzőkért is, akiktől elvették a dobogóra állás vagy a döntőbe jutás lehetőségét.
KATTINTS a friss és élő eredményekért, hírekért a Sportonlinera!
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A Suffolk-ból származó Thompson szerint ő és versenyzőtársai "mentálisan kimerültek" a döntés óta kapott támadások miatt. "Ez volt a karrierem legkimerítőbb élménye" – tette hozzá, hangsúlyozva, hogy közösségként kiállnak a női sport védelme mellett, amiért oly keményen harcoltak.
Súlyos veszélyben lehetnek a sportolók a klímaváltozás miatt: vajon mennyi tragédia lesz még emiatt?
A klímaváltozással párhuzamosan egyre komolyabb fenyegetést jelent a szélsőséges hőség a sportolók számára.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






