Az AC Milan és az Inter Milan megvásárolta a San Siro stadiont, amelyet 99 év után lebontanak, és helyére egy modern, 71 500 férőhelyes arénát...
A két hónapja nyeretlen Újpest hazai pályán játszik a Ferencvárossal a labdarúgó Fizz Liga tizedik fordulójában, s már a döntetlen is bravúros eredmény lenne a számára.
A válogatott szünet utáni játéknap legpatinásabb mérkőzése a 245. UTE-FTC rangadó lesz, amelyet vasárnap este a Szusza Ferenc Stadionban rendeznek meg. A két csapat összecsapásai 2015 decembere óta meglehetősen egyoldalúak, mivel az elmúlt tíz évben az Újpest egyszer sem nyert, ellenben a Ferencváros 22-szer is. A lila-fehérek csupán hat döntetlennel szereztek pontokat, ráadásul időközben egy Magyar Kupa-döntőt is elveszítettek ősi riválisukkal szemben.
Pályaválasztóként még régebben, 2014 szeptemberében győztek a lilák, igaz, az említett hat döntetlenből négyet a Megyeri úton értek el, az egyiket éppen legutóbb, tavaly decemberben. Damir Krznar vezetőedző együttesének mostani szereplése csalódás a szurkolóknak, mivel két hónapja nem nyert a bajnokságban, a nyolcadik helyen áll a tabellán úgy, hogy csak két ponttal szerzett többet a sereghajtó Zalaegerszegnél.
A Fizz Liga párosításai, a tabella itt, a Sportonlineon: KATTINTS!
Ezzel szemben a Ferencváros négy forduló óta nem kapott ki, ráadásul idegenben még veretlen, s csak júliusban, a nyitófordulóban, az MTK Budapest otthonában játszott döntetlennel veszített pontokat, azóta a Nyíregyháza (4-1), a Debrecen (3-0) és a Győr (2-0) vendégeként összesen egy gólt kapott. Az Újpest, az anyaklub UTE 140 éves fennállása előtt tisztelegve, különleges, jubileumi mezben lép pályára, amely csak erre a meccsre készült.
A mezőny egyetlen veretlen csapata, a listavezető Paksi FC a harmadik helyen álló Debrecent fogadja. A hajdúságiak három és fél éve nyertek legutóbb a Tolna vármegyei városban, viszont ebben az idényben még veretlenek idegenben, három győzelem és két döntetlen a mérlegük. Góljaik csaknem hatvan százalékát két játékosuk, a háromgólos Bárány Donát és a négyszer eredményes Dzsudzsák Balázs szerezte. A védekezésre sem árt azonban figyelniük, mert a Paks pályaválasztóként az eddigi négy bajnokijából háromszor is három gólt szerzett, s csak a Zalaegerszeg úszta meg (2-2) kettővel.
Ezúttal pénteken nem rendeznek mérkőzést, a forduló szombaton kora délután az MTK Budapest-Nyíregyháza bajnokival kezdődik. A kék-fehérek közvetlenül az élmezőny mögött állnak, s a legutóbbi két hazai meccsüket megnyerték, sőt a Zalaegerszeg (1-0) és a Kisvárda (4-0) ellen gólt sem kaptak. Bár a vendégek csak kilencedikek, három forduló óta veretlenek, a Paks és az Újpest elleni döntetlen után a Zalaegerszeget két hete 3-1-re verték. Öt sárga lapos eltiltása miatt a görög Sztefanosz Evangelu nem játszhat a Spartacusnál.
Tavaly decemberben gólokban gazdag mérkőzést vívott egymással az ETO FC és a Diósgyőr. A miskolciak négy góllal is vezettek idegenben, végül azonban "csak" 4-3-ra nyertek. Tavasszal a győriek 4-2-es sikerrel vágtak vissza Diósgyőrben, de szombaton este ismét az ETO Parkban csap össze a két együttes, márpedig a zöld-fehérek legutóbb több mint 12 éve győzték le riválisukat pályaválasztóként. Ugyanakkor a DVTK két hónapja nem nyert bajnokit, a legutóbbi kettőn még gólt sem szerzett, tehát nem véletlen, hogy Vladimir Radenkovic vezetőedző csapata csak a tizedik a tabellán.
Vasárnap kora délután rendezik a Kazincbarcika-Kisvárda találkozót. A vendégeknél Révész Attila sportigazgató az őszi szezon végéig biztosan marad vezetőedző is. Elődje, Gerliczki Máté közös megegyezéssel távozott, utána, az előző fordulóban a Diósgyőr 1-0-s legyőzésénél már Révész felelt a szakmai munka irányításáért. A barcikaiak augusztus végéig csupán egy pontot szereztek, a legutóbbi két, pályaválasztóként Mezőkövesden lejátszott, Újpest és MTK elleni bajnokijukat viszont megnyerték.
Az elmúlt öt fordulót tekintve a két legrosszabb formában lévő csapat a Zalaegerszeg és a Puskás Akadémia, vasárnap délután éppen egymás ellen lép pályára. A zalaiak három, a felcsútiak két pontot szereztek ebben az időszakban, de amíg utóbbiak a hetedik helyen állnak a tabellán, a kék-fehérek sereghajtók. Nuno Campos vezetőedző együttese két játéknappal korábban 14 mérkőzéses nyeretlen sorozatot zárt le, de utána Nyíregyházáról 3-1-es vereséggel tért haza. A Puskás Akadémia augusztus végén legyőzte a bajnok Ferencvárost a Groupama Arénában, azóta viszont a Diósgyőr és az Újpest elleni döntetlenekkel szerzett csak pontokat.
Fizz Liga, 10. forduló:
szombat:
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
MTK Budapest-Nyíregyháza Spartacus FC 14.00
Paksi FC-Debreceni VSC 16.15
ETO FC-Diósgyőri VTK 20.30
vasárnap:
Kolorcity Kazincbarcika SC-Kisvárda Master Good, Mezőkövesd 13.15
Zalaegerszegi TE FC-Puskás Akadémia FC 15.30
Újpest FC-Ferencvárosi TC 18.00
címlapkép: Purger Tamás, MTI/MTVA








