A mérkőzés legjobbjának megválasztott honfitársáról, Szoboszlai Dominikról szintén elismerően beszélt.
Befejezi versenyzői pályafutását Ariarne Titmus, az ausztrálok négyszeres olimpiai bajnok úszónője.
A 25 éves gyorsspecialista, aki 50 méteres medencében négyszer, rövid pályán kétszer nyert aranyérmet világbajnokságon, csütörtökön jelentette be döntését, melyet "nagyon nehéznek" nevezett. A párizsi olimpián 400-on és a 4x200-as váltó tagjaként győzött, utána hosszabb pihenőbe kezdett, de az volt a szándéka, hogy a Los Angeles-i játékokra visszatér.
"Ez egy nehéz, nagyon nehéz döntés, de nagyon örülök neki" - mondta Instagram-oldalán. "Mindig szerettem az úszást, ez a szenvedélyem kiskorom óta. Ugyanakkor ebben a szünetben rájöttem, hogy más dolgok, melyek korábban is számítottak, most már egy kicsit fontosabbak" - indokolta lépését.
Titmus a párizsi előtt a tokiói játékokon is győzött 400 méteren, mindkétszer az amerikai Katie Ledecky elől kaparintotta meg az aranyérmet. A világcsúcsát (3:55.38 p) idén júniusban vette el tőle a kanadai Summer McIntosh (3:54.18) - aki a francia fővárosban bronzérmes volt ezen a távon -, 200 méteren azonban továbbra is övé (1:52.23) a világrekord.
Ledecky máris reagált a bejelentésre, "nagy versenyzőnek, nagy bajnoknak, különleges személyiségnek" nevezte Titmust, McIntosh pedig úgy fogalmazott: "hiányozni fogsz nekünk". Titmus elárulta, nem gondolta volna, hogy a párizsi lesz az utolsó olimpiája, majd hozzátette: "tudva, amit most tudok, jobban kiélvezhettem volna ezt az utolsó versenyt".
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A sportoló tíz hónappal a tavalyi olimpia előtt műtéten esett át, egy jóindulatú petefészekdaganatot távolítottak el a szervezetéből. Az ausztrál úszó 33 érmet nyert nagy nemzetközi versenyeken, ezek közül nyolcat olimpián, kilencet normál medencés világbajnokságon.
BL-döntő Budapest 2026: itt van minden infó, jegyárak, kezdési időpont a Bajnokok Ligája fináléjáról
Ebben a cikkben minden fontos tudnivalót összeszedtünk: mikor lesz a meccs, melyik stadionban, mennyibe kerülnek a jegyek? Tudj meg mindent nálunk!
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







