Május első péntekjén a magyar élvonaltól a spanyol La Ligáig több izgalmas mérkőzés vár a futballrajongókra.
A kétszeres világbajnok spanyol Fernando Alonso érte el a leggyorsabb köridőt a Forma-1-es Szingapúri Nagydíj pénteki első szabadedzésén.
A 44 éves pilóta - aki 2008-ban és 2010-ben is diadalmaskodott az ázsiai városállamban - az Aston Martin idei első tréningsikerét érte el. Mögötte Charles Leclerc, a Ferrari monacói pilótája végzett a második, a címvédő és négyszeres világbajnok holland Max Verstappen (Red Bull) pedig a harmadik helyen.
A vb-pontversenyben éllovas ausztrál Oscar Piastri csak ötödik, a világbajnoki összetett második helyén álló, szintén mclarenes brit Lando Norris pedig hatodik lett.
KATTINTS a friss eredményekért, hírekért a Sportonlinera!
A hétvégi nagydíjra hőségriadót rendelt el a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) - az F1 történetében először -, ezért a pilóták hűtőmellényt viselhetnek, az autók minimumtömegét pedig öt kilogrammal feljebb, 805 kilóra emelték.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A Szingapúri Nagydíj programja közép-európai idő szerint 15 órától a második szabadedzéssel folytatódik.
Eredmények, 1. szabadedzés (az élcsoport):
- Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin) 1:31.116 p
- Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 1:31.266
- Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:31.392
- Lewis Hamilton (brit, Ferrari) 1:31.480
- Oscar Piastri (ausztrál, McLaren) 1:31.481
- Lando Norris (brit, McLaren) 1:31.698
Dühöng Guardiola és a csapata is: a finisben szervezik át a bajnoki menetrendet a Premier League-ben
A Manchester City nehéz helyzetbe került a bajnoki hajrában: a klub május közepén mindössze tizenegy nap alatt négy mérkőzést kénytelen lejátszani.
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








