6 °C Budapest
gyászhír

Szörnyű tragédia: 21 éves futballista halt meg, nem tudtak rajta segíteni fejsérülése után

2025. szeptember 26. 13:53

Elhunyt a 21 éves Billy Vigar, a Chichester City FC és az Arsenal korábbi akadémista csatára, aki szombaton egy bajnoki mérkőzésen szenvedett súlyos agysérülést - jelentette a BBC.

A Worthingban született játékos az Isthmian League Premier Division bajnokságban, a Wingate and Finchley elleni mérkőzésen sérült meg. Feltételezések szerint egy betonfalnak ütközött, bár ezt a klub hivatalosan nem erősítette meg.

Vigar családja csütörtökön közleményben tudatta: "Miután Billy szombaton jelentős agysérülést szenvedett, mesterséges kómába helyezték. Kedden műtétre volt szükség a felépülési esélyeinek javításához. Bár ez segített, a sérülés túl súlyosnak bizonyult, és csütörtök reggel elhunyt."

A fiatal csatár az Arsenal akadémiájának növendéke volt, amelyet 2024-ben hagyott el. Pályafutása során megfordult a Derby County, az Eastbourne Borough és a Hastings United csapatainál is. Az Arsenal közleményében kiemelte, hogy Vigar 14 évesen csatlakozott az akadémiához, miután szülővárosa klubjában, a Hove Rivervale FC-ben fedezték fel. Csatárként kiválóan teljesített, első szezonjában 17 gólt szerzett. 2020-ban ösztöndíjat kapott, majd a 2021-22-es szezon végén profi szerződést írt alá a klubbal.

KATTINTS a friss és élő eredményekért, hírekért a Sportonlinera!

"Gyors, erőteljes és rendkívül elszánt játékos volt. Nemcsak jelentős tehetsége miatt, hanem a játék iránti szeretete, klubunk képviseletére érzett büszkesége miatt is emlékezni fogunk rá" - írta az Arsenal.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A Derby County, ahol kölcsönben szerepelt, közleményben fejezte ki részvétét: "Mindannyian mélyen megrendülve értesültünk Billy Vigar haláláról. Billy a 2022-23-as szezon második felét töltötte akadémiánkon az Arsenaltól kölcsönben."

Vigar a 2023-24-es szezonban 32 alkalommal lépett pályára az Eastbourne színeiben, szintén az Arsenaltól kölcsönben. Az Angol Labdarúgó Szövetség (FA) is kifejezte részvétét a játékos családjának és a Chichester City FC-nek. A Chichester City FC csütörtök reggel bejelentette, hogy a szombatra tervezett, Lewes elleni mérkőzésüket elhalasztják.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 27. péntek
Ákos, Bátor
9. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. február 27. 07:07
RETAIL DAY 2026
Mi a túlélés – és a profit – valódi titka? A legkisebb webshopoktól az üzletláncokig mindenki választ kap.
Kihagyom