14 °C Budapest

Terjed a káosz: közel 100 országot érhetett kibertámadás

2017. május 13. 11:30

Csaknem száz országot érintett a pénteken kezdődött számítógépes támadássorozat, megfertőzte a többi között Nagy-Britannia, Oroszország, Franciaország az Egyesült Államok, Kína, Japán, Olaszország, Törökország, Ukrajna, Vietnam, Tajvan és a Fülöp-szigetek számítógépeit a legfrissebb híradások szerint.

A péntek esti hírek még arról szóltak, hogy egy úgynevezett zsarolóvírussal végrehajtott világméretű támadás 74 országra terjedt ki. A legfrissebb összesítések szerint 75 ezer kibertámadás történt a világ 99 országában. Egyes sajtóértesülések szerint Magyarországot is érte támadás, a Telenor mobilszolgáltató is érintett. A szolgáltató a 24.hu megkeresésére megerősítette a hírt, azonban azt mondták, még időben tudtak reagálni.

Az amerikai belbiztonsági minisztérium közölte, hogy kész segíteni a partnerországoknak az internetes támadások elhárításában, és erről már folynak az intenzív konzultációk velük.

Szakértők szerint a támadássorozatot úgynevezett ransomware vírussal követték el, amely láncfertőzést okozott az egymással összeköttetésben lévő számítógépes rendszerekben. A WannaCryként ismert zsarolóvírus továbbfejlesztett változata terjedhetett szét, amelynek készítői 300-600 dollárnak megfelelő összeget próbálnak kicsikarni a felhasználóktól a bitcoin nevű virtuális valutában, a rosszindulatú program által zárolt adatok hozzáférhetővé tételéért (ransom angolul váltságdíjat jelent). A felhasználók háttérképe megváltozik, egy visszaszámlálás jelenik meg rajta azzal az időtartammal, ameddig a gép tulajdonosa kifizetheti a váltságdíjat, különben a kiberbűnözők törlik összes adatát.

A magát Shadow Brokersnek nevező csoport az interneten tavaly óta terjeszti az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökségtől, az NSA-től ellopott, Eternal Blue-ként ismert hackerprogramot. A mostani számítógépes támadássorozat elkövetői pedig feltehetően az NSA-kódokat felhasználva fejlesztették tovább a WannaCry vírust, képessé téve arra, hogy magától terjedjen el nagy számítógépes rendszerekben.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A hackerek a Microsoft Windows operációs rendszerének sérülékenységét kihasználva intéznek támadásokat. Az amerikai cég néhány órával a támadássorozat elindulása után arról tájékoztatott, hogy olyan automatikus frissítéseket kínál a felhasználóinak, amelyek már védelmet nyújtanak az új internetes kártevő ellen is.
Nagy-Britanniában egészségügyi intézményeket, Spanyolországban vállalat informatikai rendszereket ért zsarolóvírus-támadás, de a Kaspersky Lab orosz számítógépes biztonsági cég szerint a legtöbb fertőzési kísérlet Oroszországban történt. Legfrissebb jelentések szerint célpont volt a többi között az orosz belügyminisztérium, valamint a legnagyobb orosz pénzintézet, a Sberbank is. A belügyi tárca közölte, hogy mintegy ezer számítógépbe hatolt be a vírus.

Az Avas szoftverbiztonsági cég szakértői szerint Oroszország mellett Ukrajna és Tajvan volt a fő célpont, de a legsúlyosabb károk Nagy-Britanniában keletkeztek.
A német média szombati híradásai szerint a hackerek megtámadták a Deutsche Bahn vasútvállalat gépeit, ami fennakadást okozott a vasúti forgalomban, országszerte jelentek meg hamis üzenetek a német pályaudvarok monitorjain. A károk nagyságát egyelőre nem mérték fel teljesen.

A román hírszerzés közölte, hogy volt támadási kísérlet a kormányintézmények ellen, de kivédték.

A korábbi hírek arról szóltak, hogy amerikai vállalatokat elkerülte a nemzetközi támadássorozat, de kiderült, hogy a FedEx csomagküldő cég gépei is megsínylették. A Symantec szoftverbiztonsági cég szakértői szerint az amerikai cégek azért kerülték el a nagyobb bajt, mert a támadássorozat Európából indult, és mire az Egyesült Államokba ért, az úgynevezett spamszűrők azonosították a veszélyt, és rosszindulatúnak jelölték a fertőzött internetes üzeneteket.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem