A tojás az egyik leggyakrabban használt alapélelmiszer, mégis sokan hibáznak a tárolásával és felhasználásával kapcsolatban.
Ha kedd, akkor Kecskemét címmel indított online közvetítéssorozatot a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház.
A kecskeméti teátrum kedd esténként 19 órától egy-egy korábbi előadásának felvételét teszi közzé közösségi oldalán. A felnőtteknek szóló darabok közül elsőként László Miklós 1937-ben írt Illatszertár című romantikus komédiáját nézhették meg az érdeklődők. A háromfelvonásos vígjátékot csaknem kétezren követték az interneten.
A gyermekeknek - a nagy érdeklődésre való tekintettel - április 18-án, szombaton délelőtt már második alkalommal vetítik le a Prokofjev dallamaival átszőtt Péter és a farkas című zenés mesejátékot.
Az online közvetítéssorozat következő előadása április 21-én, kedden 19 órától a Ballada a 310-es parcella bolondjáról szóló példázat lesz. Schwajda György drámájának főhőse a rendőri hivatásának csúcsán lévő ügynök, akit képességei arra ítélnek, hogy értelmi fogyatékost játszva, megfigyelje a parcellához temetettek látogatóit.
A hónap grátiszelőadása A bohóc című monodráma lesz, amelyet április 28-án láthatnak majd online közvetítésben az érdeklődők. Az egyszemélyes monodrámát James Joyce író vázlata alapján Váry Károly írta és rendezte.
Nem várt fordulat állt be a gázáraknál: ezt minden magyar családnak tudnia kell a tél kellős közepén
Az orosz fosszilis energiáról való leválás nem okozott tartós áremelkedést az európai energiapiacon.
Mit ünneplünk karácsonykor és szenteste? Ez a karácsony szó jelentése, a karácsonyfa állítás eredete
A karácsonyfa-állítás a 17. századtól német területekről terjedt el.
Óriási leállást jelentettek be az államigazgatásban: erről mindenki tudjon, aki ügyeket akar intézni
Az év végi időszakban szűkített nyitvatartással és korlátozott ügyintézési lehetőséggel működnek a kormányablakok és kormányhivatalok.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








