A budapesti használt téglalakások átlagára 2026 első negyedévében 76 millió forint volt.
Lomtalanító-maffia lepte el a hazai utcákat: mindenhol ott vannak a brigádok, durva átverésekkel nyúlják le a pénzt
Újabb tisztességtelen szolgáltatói gyakorlat terjedhet: a duguláselhárítók után már a lomtalanítók is irreális árakkal próbálják megkárosítani ügyfeleiket - tudósított a Blikk.
A Blikk korábbi cikksorozata már feltárta a duguláselhárító-maffia működését, ahol a szakemberek az előre megbeszélt árat a helyszínen többszörösére emelték különböző indokokkal. Most úgy tűnik, ez a módszer más szolgáltatási területekre is átterjedt.
Hasonló visszaélésekről számolnak be egyre többen a lomtalanítási szolgáltatások kapcsán is. A forgatókönyv kísértetiesen hasonlít: a vállalkozások előzetes árajánlatot adnak, majd a helyszínen irreálisan magas összegeket követelnek, kihasználva ügyfeleik kiszolgáltatott helyzetét.
"A lomtalanítók 33 köbméteres autóval érkeztek, és kitalálták, hogy ez a néhány dolog teljesen megtölti az autót" - számolt be egy esetről egy fiatal nő a lapnak. Amikor jelezte, hogy nyilvánvalóan nem tesz ki 33 köbmétert a lomok mennyisége, és nem hajlandó kifizetni az 502 ezer forintos díjat, a négy férfi hirtelen "újraszámolta" a térfogatot.
Az új kalkuláció szerint a lomok már csak 20 köbmétert tettek ki, így a végösszeg 240 ezer forintra módosult. Az ügyfél úgy véli, kiszolgáltatott helyzetét (egyedül állt szemben négy férfival) próbálták kihasználni. Végül úgy döntött, panaszt tesz a vállalkozás vezetőségénél, hogy felhívja figyelmüket alkalmazottaik tisztességtelen gyakorlatára.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








