Első ránézésre nem indult rosszul az év az építőiparban, de a számokat erősen torzítja egy óriásberuházás.
Elképesztően pörögnek ezek a lakások a pesti ingatlanpiacon: aranyárat lehet kérni értük, most érdemes lépni
Budapesten továbbra is élénk a kereslet a minilakások iránt. A 16 és 22 négyzetméter közötti ingatlanok sajátos szegmenst alkotnak és főként befektetési célból cserélnek gazdát.
A Duna House adatai szerint a 2025 harmadik negyedévében eladott minilakások többsége korábbi befektetések lezárásához kapcsolódott. Ebben szerepet játszott az Otthon Start Program bérleti díjakra gyakorolt hatása és a VI. kerület Airbnb-tilalma is, amely sok befektetőt újragondolásra késztetett.
A minilakások ára 24 és 48 millió forint között alakult. A négyzetméterárak 1,2 és 2,2 millió forint között mozogtak. Szegő Péter, a Duna House vezető elemzője szerint ez a szegmens érzékenyen reagál a szabályozási és finanszírozási környezet változásaira.
A tranzakciók megoszlása alapján a minilakások 32 százaléka a VII., 30 százaléka a VIII., 20 százaléka pedig a XIII. kerületben talált vevőre. Kisebb arányban megjelentek a II. és a XX. kerületben is. Az állapot szerinti megoszlás kiegyenlített volt. A lakások fele nagyon jó állapotú volt, 30 százalék jó állapotúnak számított. Felújítandó minilakás csak ritkán jelent meg.
Szegő Péter szerint a vásárlói kör is változott. Korábban szinte kizárólag befektetők keresték ezeket az ingatlanokat rövid távú kiadásra. 2024-től azonban egyre több első lakásvásárló és kisebb otthonba költöző jelenik meg a piacon. A magasabb fővárosi árak miatt a minilakások sokak számára elérhetőbb alternatívát jelentenek.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








